Mindenestere több magyarázata lehet annak, hogy miért lesz jóval kisebb az adónemből származó befizetés a várakozásoknál. A GKI nyáron úgy számolt, hogy a 100 leggazdagabb magyar becsült összvagyona 2026-ban 12 579 milliárd forint, aminek 1 százaléka mindössze körülbelül 125 milliárd forint lenne.
A 300–600 milliárd forintos bevétel eléréséhez ezért jóval szélesebb adóalap szükséges. A gazdaságkutató szerint ebben kulcsszerepük lehet a nem tőzsdei cégekben lévő tulajdonrészeknek, ezek teljes értékét az MNB statisztikái alapján mintegy 40 ezer milliárd forintra becsülték.
A másik nagy kérdés a mentességek és kedvezmények köre. Ha például bizonyos vállalkozói vagyonra, termőföldre, elsődleges lakóingatlanra vagy más vagyonelemekre külön szabályok vonatkoznak, az gyorsan lefaraghatja az adóalapot. A 300–600 milliárdos becslés tehát nagymértékben attól függ, mit tekint végül vagyonnak a törvény.
Illetve van egy harmadik, általános szempont, amely magyarázza, hogy miért számol a vártnál kevesebb bevétellel a kormány. A nemzetközi tapasztalatok egyöntetűen azt mutatják, hogy a vagyonadó bejelentése után az érintettek átalakítják tulajdonosi struktúrájukat, vagyonukat kimenekítik, illetve olyan konstrukciókat keresnek, amelyek csökkentik az adóalapot. Azaz végeredményben a kormány is már számolhat azzal, hogy nagyon sokan kimenekítik a vagyonukat külföldre.
Már sok országban megbukott a vagyonadó
Szakértők is szkeptikusak voltak a kormány terveivel kapcsolatban. Horváth Balázs a Békés Partners és az SQN Trust ügyvédje, adótanácsadója júniusban azt nyilakozta, hogy a legoptimistább becslések szerint a vagyonadóból évi bruttó 300 milliárd forint folyhatna be az államkasszába. Horváth Balázs úgy gondolja azonban, hogy ez a szám csalóka.
- Egy ilyen adónem üzemeltetéséhez fel kell építeni egy komplett állami ellenőrzési apparátust és kataszteri rendszert, ki kell találni a bevallási struktúrát, és szakértők hadát kell megfizetni.
- Nemzetközi tapasztalatok szerint az adminisztrációs költségek a bevétel felét is felemészthetik, így a reálisan realizálható összeg inkább a 160 milliárd forinthoz közelít.
A napokban pedig Csorbai Hajnalka, a Joint Venture Szövetség elnöke egy háttérbeszélgetésen mondta azt, hogy reálisan évi 100–180 milliárd forintos bevételt realizálhat az állam.
A nemzetközi tapasztalat szerint a rendszer működtetése a bevétel akár 15 százalékát is elviheti. Márpedig a nemzetközi tapasztalatok nem azt mutatják, hogy sikertörténet lenne a vagyonadó.
Általános tendencia Európában, hogy az egyes országok inkább megszüntetik a vagyoni típusú adókat, mintsem bevezetnék azokat: Németországban és Dániában 1997 óta nincsen ilyen adó, Franciaországban 2006-ban, Svédországban pedig 2007-ben törölték el.




















