A sajtóban ismertté vált tervezet ugyanakkor bizonyos, kisebb értékű személyes vagyontárgyakat mentesítene. Nem kellene például figyelembe venni az egyenként legfeljebb egymillió forint értékű, személyes használatot szolgáló ingóságokat, illetve a lakóingatlan rendeltetésszerű használatához szükséges berendezési és felszerelési tárgyakat. A műtárgyak és gyűjtemények ez alól kivételt jelenthetnek.
A tervek szerint a legfeljebb tízmillió forint számított értékű személygépkocsik sem növelnék az adóalapot. Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy egy tízmillió forintnál drágább autó már bekerülhet a vagyonadó szempontjából figyelembe vett vagyonba, függetlenül attól, hogy az adott jármű a hagyományos értelemben luxusautónak számít-e.
Nem minden vagyon után kellene kétszer fizetni
A kettős adóztatás elkerülése is fontos része lehet a szabályozásnak. A kormányzati tájékoztatás szerint a nemzetközi egyezmények alapján egy másik államban adóztatható vagyonelemek esetében figyelembe kell venni az adott ország adóztatási jogát.
A tervek szerint az adózónak lehetősége lenne bizonyos, már megfizetett közterhek beszámítására is. Így az adóköteles ingatlan után megfizetett helyi adó, illetve a gépjármű után megfizetett gépjárműadó csökkenthetné a fizetendő vagyonadót, hasonló külföldi adók pedig szintén figyelembe vehetők lennének.
Évente kellene megfizetni
A vagyonadó nem egyszeri teher lenne, hanem évről évre megjelenő kötelezettség. A jelenlegi tervek szerint az adóalany önadózással állapítaná meg az adót, az adott év utolsó napján fennálló vagyoni helyzet alapján.
A bevallást a következő év augusztus 31-éig kellene benyújtani, és eddig az időpontig kellene megfizetni az adót is. Ez azt jelenti, hogy ha a szabályozást még 2026-ban elfogadják és a hatálybalépés a tervek szerint alakul, az első tényleges befizetések 2027-ben jelenhetnek meg.
De mennyit hozna a konyhára?
A vagyonadó költségvetési hatásáról egyelőre nincsen végleges hivatalos számítás, ugyanakkor már készültek piaci becslések. A Joint Venture Szövetség és az Opten modellezése szerint az egymilliárd forint feletti cégvagyonnal rendelkező magánszemélyek köre mintegy 6400 fő lehet, és a cégvagyonuk összesített értéke megközelítheti a 30 ezer milliárd forintot.




















