A nyolcmilliárdot sem érte el a vitatott szerződés értéke
A valóság az, hogy a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése által meghozott döntések minden esetben azt a célt szolgálták, hogy a magyar katonák a lehető legmagasabb színvonalú felkészítést kapják – reagált Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke pénteken.
A Lynx egy újgenerációs harcjármű, amelynek Magyarország volt az első megrendelője, és a Magyar Honvédség volt az első NATO-haderő, amely rendszerbe állította az eszközt. Ebből következően erről a konkrét típusról korábban egyetlen hadsereg sem rendelkezhetett hosszú távú üzemeltetési és harctéri tapasztalattal.
Az AdWA feladata nem a Lynx műszaki kezelésének oktatása volt, hanem az, hogy a Magyar Honvédség felkészítésébe közvetlen, valós műveleti és NATO-tapasztalat épüljön be; a munkában magas rangú, jelentős NATO-parancsnoki és műveleti tapasztalattal rendelkező katonák vettek részt – írta.
Kifejtette, hogy a feladat vezetési és harcászati felkészítésre, a harceljárások kidolgozására, valamint a harcászati kézikönyv elkészítésében való közreműködésre is kiterjedt. A Lynx technikai és kezelői kiképzése ettől elkülönülten, a beszerzéshez kapcsolódó képzési rendszer keretében zajlott – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy a program a Magyar Honvédség akkori felsővezetésének szakmai irányítása és felügyelete mellett valósult meg. A sajtófőnök kiemelte, hogy
a sajtóban említett szerződés értéke – a megjelent 12 milliárd forintos állítással szemben – nem érte el a 8 milliárd forintot.




















