Vagyis a hivatalos diplomáciai testületek helyett Trump egy informális kört (Rudy Giuliani ügyvéd vezetésével, valamint az úgynevezett „három amigó” körébe tartozó Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter részvételével, aki akkor Magyarországon is járt) bízott meg az ukrajnai kapcsolatok kezelésével. Ezzel párhuzamosan amerikai magánbefektetők, energiaipari lobbisták és Trump-párti adományozók (például Lev Parnas és Igor Fruman) arra törekedtek, hogy befolyást szerezzenek az ukrán energiapiacon. A céljuk az volt, hogy megváltoztassák az ukrán állami olaj- és gáztársaság, a Naftohaz vezetőségét és felügyelőbizottságát, és olyan embereket ültessenek a kulcspozíciókba, akik kedvezőbb helyzetbe hoznák az amerikai cseppfolyósítot földgáz európai, illetve ukrajnai exportját. Dale W. Perry volt az egyik kulcsfontosságú tanú, aki belső feljegyzésekkel és jelzésekkel fordult az amerikai külügyminisztérium ukrajnai diplomatáihoz a háttér-nyomásgyakorlás miatt.
A Trump-kormányzat hivatalos energiapolitikája és a magánszereplők illetve politikai lobbisták üzleti érdekeinek összefonódása miatt vizsgálat indult, a képviselőház megszavazta Trump felelősségre vonását hivatali visszaélés és a kongresszus akadályozása miatt. A szenátus végül felmentette, de az ukrajnai energiapiac és a korrupciógyanús amerikai lobbi összefonódása mély nyomot hagyott a két ország kapcsolatain.
Mi az a biometán?
A biometán lényegében megtisztított biogáz. A biogáz szerves anyagok – például mezőgazdasági melléktermékek, állati trágya, élelmiszeripari hulladék vagy egyéb szerves hulladék – anaerob, vagyis oxigén nélküli lebontásával keletkezik. A biogáz főként metánt és szén-dioxidot tartalmaz. A tisztítás során a szén-dioxidot és a nem kívánt összetevőket eltávolítják, így nagy metántartalmú gáz keletkezik. A lényeg az, hogy megfelelő minőség esetén a biometán betáplálható a földgázhálózatba, és a földgázhoz hasonlóan felhasználható. A biogáz és a biometán ezért nem ugyanaz: a biogáz közvetlenül is hasznosítható például gázmotorban villamos energia és hő előállítására, míg a megtisztított biometán a földgázrendszerben is felhasználható. Ez energetikai szempontból azért fontos, mert olyan megújuló gázról van szó, amely nem igényli a fogyasztói oldalon a teljes gázinfrastruktúra lecserélését. A potenciális alapanyag pedig jelentős részben olyan szerves hulladék és mezőgazdasági melléktermék lehet, amely egyébként is keletkezik.
Erős fellendülésben az ukrán biogázipar
A Hmelnickij megyében működő gyárat 2026 elején helyezték üzembe. Tervezett kapacitása évente mintegy 56 millió köbméter biometán, és közvetlenül csatlakozik az ukrán gázszállító rendszerhez. A Teofipoli Energetikai Társaság fő profilja egyébként az áramtermelés biogáz hasznosításával, de szeptemberben már mintegy 200 ezer köbméteres exportra készül. Az üzem jelenleg havonta hozzávetőleg 1,4–2,8 millió köbméter biometánt állít elő, vagyis a termelésnek egyelőre csak kisebb része kerül külföldre. Ezzel a Teofipoli lett az ötödik ukrán vállalat, amelyik biometánt exportál, és a negyedik, amelyik csővezetéken keresztül teszi ezt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!