Basszusgitár új szerepben
Burton 1982-ben csatlakozott a Metallicához, és három stúdióalbumon játszott a zenekarral. Már a Kill ’Em All című 1983-as bemutatkozó lemezen megmutatta, hogy másképp gondolkodik a basszusgitárról, mint amit a műfajban megszoktak. Az (Anesthesia) – Pulling Teeth című instrumentális számban például Burton a basszusgitárt önálló szólóhangszerként használja.
Játékának egyik sajátossága a torzított hangzás volt, amelyet különböző effektekkel színezett. A Ride the Lightning lemezen pedig már olyan számokban hallható hangsúlyosan, mint a For Whom the Bell Tolls vagy a The Call of Ktulu. A Guitar World későbbi írása szerint
Burton a fúziós zenészekre jellemző szabadságot és sajátos hangszerszemléletet hozta be a thrash metalba.
Nemcsak basszusgitárosként volt különleges. Robert Trujillo, aki 2003 óta a Metallica basszusgitárosa, később arról beszélt, hogy Burton
erősen kötődött a klasszikus zenéhez, miközben a punk rock is fontos hatásként épült be a játékába.
Zenei érdeklődése sem korlátozódott a Metallicához közel álló hangzásra: inspirációi között említette a Rush basszusgitárosát, Geddy Lee-t, a Black Sabbath zenészét, Geezer Butlert és a jazz-funk meghatározó basszusgitárosát, Stanley Clarke-ot, emellett nagyra tartotta a Thin Lizzy zenéjét.
Három lemez, három és fél év
Burton a Metallica első három albumán játszott. A Kill ’Em All még a zenekar nyers thrash metalját mutatta, a Ride the Lightning már összetettebb szerkezetekkel és szélesebb zenei világgal lépett tovább, a Master of Puppets pedig ennek a korszaknak a legkidolgozottabb darabja lett. A lemez felvételei 1985 szeptembere és decembere között zajlottak Koppenhágában. A zenekar ekkor már jóval túlmutatott a kezdeti, gyors riffekre épülő thrash metalon: hosszabb kompozíciókban, váltakozó tempókban és összetettebb hangszerelésben gondolkodott.
