Orbán Viktor és Semjén Zsolt levele Gyurcsány Ferenchez

MNO
2006. 05. 23. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr!

Magyarország ideje drága. Az ország helyzete nem engedi meg a hosszasan elhúzódó parttalan eszmecserét az – egyébként elengedhetetlenül szükséges – konzultáció körülményeiről.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség véleménye továbbra is az, hogy nem titokban, a nyilvánosság kizárásával megkötött kétoldalú paktumokra van szüksége az országnak, hanem nyílt, széles körű párbeszédre, amelynek során a vezető politikai erők közösen elemzik, értékelik Magyarország helyzetét, és együtt találnak megoldást az égető problémákra.

Együttműködési szándékuk őszinteségének az lesz a próbája, hogy a kormánypártok készek-e a Fidesz által javasolt nyílt, széles körű ötpárti konzultációra, amelynek során az ellenzék és a magyar emberek végre világos képet kaphatnak Magyarország valós helyzetéről, a költségvetésről, a gazdaság állapotáról. A konzultáció során a kormányoldalnak választ kell adnia arra is, hogy miért lett szükség hirtelen példátlan megszorító intézkedésekre, mikor a választások előtt a kormánypropaganda fényes gazdasági sikerekről, nagy jólétről győzködte az embereket!

Tisztelt Miniszterelnök-jelölt úr!

Miközben Ön elképzeléseink megismerésére törekszik, konzultálni szeretne, konszenzust sürget, a mai napig nem adott választ a Költségvetési Tanács felállításáról szóló javaslatunkra. Pillanatnyilag tehát Ön van abban a helyzetben, hogy az érdemi együttműködés irányába mutató következő lépést megtegye. Arra kérjük, fontolja meg kezdeményezésünket, adjon rá határozott választ, illetve tegye lehetővé, hogy még a kormányprogram vitája előtt, a héten sor kerülhessen a nyílt, alkotó szellemű ötpárti konzultációra.

Tisztelettel:
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Semjén Zsolt, a KDNP elnöke

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.