Az El País árnyaltabban fogalmazott: elismerte, hogy Anglia képes volt megakadályozni a spanyolok megszokott labdabirtoklási fölényét, és Kane büntetőjénél a győzelem közelébe került. A világbajnok azonban ismét bizonyította, hogy hátrányból is képes megfordítani egy rangadót.
De la Fuente: a spanyolok továbbra is éhesek a sikerre
A spanyol szövetségi kapitány az angol kollégájához hasonlóan úgy vélte, hogy csapata uralta a mérkőzés nagy részét. Elismerte ugyanakkor, hogy az angoloknak is voltak meghatározó periódusaik.
Hat-hét percre elveszítettük a fonalat az első félidőben, és valamivel hosszabb időre a második elején. De egy ilyen erős ellenféllel szemben ez előfordulhat. Egy mérkőzésen belül sok különböző mérkőzést kell megvívni, és mi mindig tudtuk, mikor hogyan kell játszanunk
A szakvezető a 39 mérkőzéses veretlenségi sorozatról is beszélt, külön hangsúlyozva játékosai folyamatos fejlődési vágyát. A spanyolok ezzel a győzelemmel sikeresen kezdték meg a Nemzetek Ligája új idényét, míg Angliára újabb nehéz feladat vár: Tuchel csapata kedden Csehországban lép pályára.




















