Bába Iván: Ám veszélyes döntés, mert az Európai Uniót összetartó és működtető szövedék elsősorban a jogszabályok betartása. Azok a közép-európai országok, társadalmak – a magyart is beleértve –, amelyek a jogszabályokat kikerülendő vagy felszámolandó akadálynak tekintik, nehezen illeszkednek és még nehezebben szoknak bele ebbe a rendszerbe. Gyengítik e szövedéket, nehezítik működését, és erősítik azoknak a helyzetét, akik a kontinens nyugati felén a bővítés leállítása és a „többsebességes„ unió létrehozása, vagyis a „keleti végek” leszakítása mellett érvelnek. Románia és Bulgária csatlakozása – a jelentés tükrében – bizonyosan nem az európai politikai kultúra újabb térnyerését, az erős demokratikus jogállamiságot hozza magával az unió keleti felén. Itt a törvény uralma még várat magára.
(Magyar Hírlap, 2006. december 14.)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
