Szigorúbb fellépést a kartelező cégek ellen

MNO
2007. 02. 19. 20:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Herényi Károly (MDF) arra hívta fel a figyelmet, hogy súlyos visszaélések vannak Magyarországon a közpénzekkel létrejövő beruházások során; a képviselő sürgette a kartellező cégek elleni szigorúbb fellépést is. Herényi szerint a Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt években sorozatosan szabott ki jelentős összegű bírságokat közbeszerzési ügyekben a kartelltilalom megsértése és a tisztességtelen piaci magatartás miatt.

Véleménye szerint Magyarországon a versenyszabályok megsértése gyakorlattá vált a közpénzekre kiírt pályázatok esetében.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter azt mondta: a Gazdasági Versenyhivatal korábban vizsgálta az autópálya-építéseket, és azt állapította meg, hogy az építő cégek egyeztetik az áraikat, egymással összejátszanak. A miniszter közölte: vizsgálni fogja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal értékeléseinek tükrében indíthatóak-e polgári peres eljárások az autópályaépítő cégekkel szemben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.