Újabb kormánydöntést nyilvánított alkotmányellenesnek a bírói testület. Ezúttal az a rendelkezés akadt fenn a rostán, amely a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) működését szabályozza. Az Alkotmánybíróság (AB) határozatában megállapítja, hogy az MVH-ról szóló, 2003-ban született kormányrendelet azon bekezdése, mely szerint a hatósági eljárásban első fokon az MVH központi hivatala, másodfokon pedig az MVH elnöke jár el, alkotmányellenes. A március hetedikén hozott döntés pénteken lépett hatályba, amikor a határozatot megjelentették a Magyar Közlönyben.
Az Alkotmánybíróság döntésének szakemberek szerint az lehet a következménye, hogy ameddig a kormányzat át nem alakítja az alkotmánynak megfelelően a hivatal szervezetét, addig az MVH nem járhat el semmilyen ügyben. Az Ab döntése arra is rávilágít, hogy az uniós agrárpénzek kifizetése egyes esetekben – amikor a döntés ellen fellebbeztek az érdekeltek – egészen 2004-től alkotmányellenes volt, mert nem volt szervezetileg elkülönítve az első és másodfokú hatáskör. Lényegében ugyanaz a személy bírálta el a támogatásokat, aki később az esetleges fellebbezések jogosságáról is döntött. Mivel az elnök nyilvánvalóan nem független az általa irányított hivataltól, a hatályos törvények, illetve az alkotmány értelmében nem járhatott volna el másodfokon – legalábbis ezt állapította meg egy magánszemély 2004-ben benyújtott indítványa alapján az Alkotmánybíróság. Az MVH eddigi másodfokú határozatai zömében semmiféle részletes indokolást nem tartalmaztak, csak annyit, hogy helybenhagyják az első fokú – házon belül meghozott – döntéseket.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium észrevette a hibát és – a jelenleg az Országgyűlésnek benyújtott, s szavazásra váró – az uniós agrárkifizetéseket szabályozó törvény keretében igyekszik azt korrigálni. Eszerint a jövőben első fokon az MVH területi irodája, másodfokon pedig az MVH központi hivatala járhat el – tájékoztatott Dékány András szóvivő.
Dénes Zoltán
Alkotmányellenes pénzosztás
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal eljárási rendjére vonatkozó szabályozást. A döntés következménye az lehet, hogy ameddig nem alakítják át a hivatal szervezetét, az törvényesen semmilyen ügyben nem járhat el.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!