Materazzi: Ronaldót egy árulónak tekintem

Marco Materazzi a pályán árulónak, a pályán kívül barátnak tekinti a brazil csatárt.

MNO
2007. 03. 12. 11:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Materazzi már Ronaldo milánói szerződtetésekor is leárulózta egykori csapattársát, amiért a csatár az Interben töltött évek után aláírt a városi rivális AC Milanhoz. A védő a hét végi derbit követően mezt cserélt Ronaldóval, de nem változtatott a véleményén: Ronaldo egy áruló. Igaz, hogy csak a futballpályán.

- A meccs után mezt cseréltünk, de továbbra is tartom, amit korábban mondtam: a pályán nincsenek barátok és ott Ronaldót egy árulónak tekintem. A mérkőzéseken mindent kiadunk magunkból, a futball erről szól, ekkor nincs helye az érzelmeknek. Ugyanakkor Ronaldóval sok mindent megéltünk közösen az Internél, ezért pályán kívül továbbra is barátok vagyunk – fejtegette érdekes hozzáállását Materazzi.

Adriani Galliani, a Milan alelnöke ugyanakkor hallani sem akar az árulózásról.
- Hogy Ronaldo áruló lenne? Ugyan már! Elegem van már ezekből, Ronnie öt éve elhagyta az Intert, és ezt a szurkolóknak is be kellene látniuk. A meccsen végig inzultálták őt, ez nagy csalódás volt számomra – mondta felháborodottan Galliani.

(samsungsport.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.