Balavány György: Csoóri szuverén gondolkodó – egy ellenlábas értelmiségi, TGM megfogalmazásában: „korszakos lángész”. E mozgalom elindításával, ahogy szokta, megtette kötelességét. Válaszul heveny divattá vált irodalmi kompetenciáját is kétségbe vonni. A napi vulgárpolitikai gesztusokat tevő, kormányhű írók jelentőségét bezzeg nem szokás megkérdőjelezni; emlékszem, mikor Orbánnak megemlítették egy tévéműsorban, hogy Nádas Péter az őszödi beszédet a politikai retorika csúcsaként ünnepelte, a pártelnök azt felelte: „ez nem csökkenti az Emlékiratok könyvének értékét”. Csoóri Sándor, túlzás nélkül, a magyar irodalom élő klasszikusa. Életműve mellett nevetségessé törpülnek a piszkos szájú nímandok, a Tökmag Jankók, akik sosem fognak – nincs miből – a közös asztalra tenni annyit, amennyit ő. Most épp egy politikai tiltakozás virít az asztalon. Fölösleges a verseivel, esszéivel egybekötni, mert másra való: arra, hogy szégyelljük el magunkat, és cselekedjünk végre valamit. Egy XIX. századi politizáló értelmiségi, Petőfi Sándor az utókorra apellált a Nemzeti dalban: „hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak”. Mi, az unokák, sajátos korban élünk. Nem csak arról van szó, hogy ha restek maradunk, az utókor leköp minket. A valóságot felülírták, ezért a veszély nagyobb. Ha az események tétlen szemlélői maradunk, nem lesz utókor.
(Magyar Nemzet, 2007. június 20.)
Washington
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
