Szász István: Ókonzervatívoknál nem ritka a kulturális színvakság. Ráadásul e politikai szűkagyúság még csak nem is a szélsőjobboldal sajátja. Rákosiék mint burzsoá dekadenciát parancsolták le a színpadról Az ember tragédiáját és Bartók Csodálatos Mandarinját. Egyetemünk József Attilával szólva „fura ura” odáig megy, hogy az ügyészséget próbálja csatába hívni. A csőlátás számára skandalum, hogy a testület egyrészt a művészi szabadságra hivatkozik, másrészt kijelenti, hogy az előadás közérdeket nem sért. Így hát a kultúrharcosok haraggal konstatálják, hogy 17 évvel a rendszerváltás és a cenzúra eltörlése után a köztársaság ügyészsége nem partner sem politikai boszorkányüldözésben, sem ízlésterror gyakorlásában.
(Népszava, 2007. július 29.)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
