Felbukkant a két leghíresebb magyar bélyegritkaság az egyik hazai aukciósházban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar bélyeggyűjtés két legendás ritkasága, az 1921-es Fordított Madonna és az 1938-as Nagymánya-bélyeg is felbukkant a Darabanth aukciósház őszi nagyárverésén. Mindkét tételt ötmillió forintos kikiáltási áron kínálják, ám értékük nem pusztán pénzben mérhető: ezek magyar postatörténeti kincsek. Darabanth Péter, az aukciósház vezetője szerint a két példány a hazai filatélia legismertebb ritkaságai közé tartozik, ugyanakkor elárulta azt is, hogy a bélyeggyűjtés világa az elmúlt évtizedekben alapvetően átalakult és utánpótlásra szomjazik.

2026. 11. 02. 5:20
A ritka Fordított Madonna egy nagy méretű ajánlott helyi levélkivágáson
A ritka Fordított Madonna nagy méretű ajánlott helyi levélkivágáson Forrás: Darabanth

Utánpótlásból hiány van

A bélyeggyűjtés hagyományos formái azonban jelentősen visszaszorultak. Darabanth Péter szerint a korábbi évtizedekben sokan arra törekedtek, hogy minél több különböző ország bélyegét szerezzék meg. 

Az úgynevezett összeállításokban akár több tízezer, sőt százezer különböző bélyeget is összegyűjtöttek, és ezeknek komoly piaca volt.

 Ez a gyűjtési forma egykor az exportban is jelentős szerepet játszott, ám a kereslet később visszaesett, és a korábban népszerű gyűjtői területek egy része elveszítette közönségét.
A változás a fiatalabb generációk érdeklődésében is megmutatkozik. Az aukciósház vezetője szerint hiába szeretnék sokan, hogy a gyerekek ismét nagy számban gyűjtsenek bélyeget, a világ közben megváltozott. 

Míg korábban a családi együttlétek egyik természetes elfoglaltsága lehetett a bélyegek rendezgetése, ma a gyerekek figyelmét sokkal inkább a telefonok és a digitális tartalmak kötik le.

 Vannak gyűjtőket nevelő táborok és más kezdeményezések, de ezek önmagukban nem fordítják vissza a folyamatot. A bélyeggyűjtésnek ugyanakkor ma is sokféle formája létezik: van, aki a ritka nyomdai hibákat keresi, más egy ország postatörténetére vagy egy meghatározott témára összpontosít. A gyűjtői piac nemzetközi jellege szintén lehetőséget kínál arra, hogy egy-egy különleges darab megtalálja a maga közönségét.
A modern bélyegkiadások jövője sem egyszerűen a postai forgalom csökkenésének függvénye. Az aukciósház vezetője szerint a kibocsátott példányszámok alakulásában a gyűjtői kereslet is szerepet játszik: amikor a bélyeggyűjtők tábora jóval nagyobb volt, mint manapság, a nyomdai megrendelések is magasabb példányszámot indokoltak. Ma a kibocsátóknak a kisebb érdeklődéshez kell igazodniuk.

Páratlan erdélyi tételek 

A szóban forgó nagyaukción egyedi kordokumentumokkal találkozhatnak az ősrégi fényképek és Erdély kultúrtörténete iránt érdeklődők is: két 1895 körüli, díszes, kemény hátlapra rögzített nagy méretű fotográfia ugyanis megidézi Szebenjuharos, vagyis a híres Hohe Rinne békebeli üdülőtelepének világát a Szebeni-havasokból. Az egy tételként indított két ősfotó valósággal berántja az embert az erdélyi ősturizmus világába, anélkül, hogy a gyűjtőnek nagymányai mélységekbe kellene nyúlnia a pénztárcájában.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.