„Az ingatlanadó 2008-ban hatályba lép de még nem lesz”

Egységesíteni szeretnénk az ingatlan típusú adókat; azt is meg kell vizsgálni, hogy a szociális szempontokat ebben a kérdésben hol és milyen módon lehet érvényesíteni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón az ingatlanadót érintő újságírói kérdésekre válaszolva. A kormányfő szólt arról is, hogy aktív szakmai-politikai párbeszéd folyik a kabinet és az MSZP-frakció között.

MNO
2007. 07. 04. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adórendszer átalakításának az egységesítés és az igazságosság a két fő célja – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Pártja álláspontját ismertetve a kormányfő-pártelnök elmondta: azt szeretnék, hogy a néhány millió forintos ingatlanvagyonnal rendelkező családok terhei ne növekedjenek, ugyanakkor „egyáltalán nem ördögtől való, hogy akinek 50-60 millió forintos ingatlana van, a mainál többet fizet„.

Úgy kell átalakítani az adórendszert, hogy a vagyont terhelő adók aránya magasabb legyen, és akinek nagyobb vagyona van, fizessen többet – hangsúlyozta a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy az ingatlan típusú adókat ma is az önkormányzatok vetik ki és szedik be. Példaként említette, hogy a jelenlegi kommunális adó is helyi adó, szintén az önkormányzatok döntenek róla, így az is önkormányzati hatáskör, hogy a mértékét megállapítsák. Hozzátette azonban, hogy a kommunális adó esetében ugyanannyit fizet egy faluszéli rozoga ház és egy vidéki nagyváros elegáns negyedében lévő villa tulajdonosa.

„A társadalmi igazságosság szempontjait ez nem egészen elégíti ki” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A kormányfő egy kérdéssel kapcsolatban kitért arra, hogy ha 2008-tól lép hatályba az ingatlanadóról szóló szabályozás, még nem jelenti azt, hogy attól kezdve lesz ilyen típusú adó, csupán megteremtődnek az értékalapú számbavétel feltételei.

Gyurcsány „jó minőségű együttműködést„ vár a szocialista frakciótól

Gyurcsány Ferenc természetesnek tartja, hogy a kormány és a kormánypárti frakciók között vannak viták; a kormányfő-pártelnök a következő időszakban is aktív szakmai-politikai együttműködést, párbeszédet képzel el az MSZP frakciója és a kabinet között. A miniszterelnök erről a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón beszélt az MTI kérdésére válaszolva.

A politikus a távirati irodának arra a felvetésére, hogy a szocialista frakció az elmúlt fél évben többször is kritizálta a kormányt, amiért nem ismerteti időben döntéseit a képviselőcsoporttal, illetve ”szavazógépnek„ használja a frakciót, kifejtette: a 190 fős frakció munkacsoportjaival egyeztetnek a minisztériumok. Hozzátette: a lehető legszélesebb képviselői körrel kell együttműködni.

Gyurcsány Ferenc megjegyezte: nem volt olyan stratégiai jellegű kormánykezdeményezés az utóbbi fél évben, ami a frakció ellenállása miatt bukott volna meg. „Éppen az okozna gondot, ha szavazógépnek tekintenénk a frakciót” – mondta a miniszterelnök, aki értékelésében úgy fogalmazott: okos, progresszív kompromisszumok születtek a kabinet és a képviselőcsoport között.

Az MSZP-elnök kormányfő „jó minőségű együttműködést„ vár a következő parlamenti időszakban a szocialista frakciótól és a kormánytól. Gyurcsány Ferenc a kormányszóvivői tájékoztató elején köszönetet mondott a sajtónak az elmúlt fél évben végzett munkájáért. A sajtótájékoztatón a kormányfőtől bármilyen témában, közel másfél órán át lehetett kérdezni. Ahogy a politikus egy ezt érintő kérdésre válaszolva mondta, az ilyen típusú tájékoztatók ugyan nem lesznek rendszeresek, de szeptember elején újból tart hasonló sajtótájékoztatót.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.