Papp-jelentés: szakszerűtlenségek, szabálytalanságok a rendőri fellépésben

Már az interneten olvasható a tavaly őszi zavargásokkal összefüggő rendőri tevékenység vizsgálatára alakult, úgynevezett Papp-bizottság jelentése. Összegzésül alapvetően törvényesnek nevezik az október 23-i rendőri tevékenységet, annak ellenére is, hogy a jelentés számtalan hiányosságra, szakszerűtlenségre és szabálytalanságra is rámutat. A Fidesz szerint a bizottság megállapításai igazolni látszanak a párt korábbi álláspontját, amely szerint a rendőrség súlyos jogsértéseket követett el, és szakszerűtlen intézkedéseket hozott

MNO
2007. 07. 06. 10:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feltették a rendőrség honlapjára a „Papp-bizottságnak„ a tavaly október 23-án és az azt követő időszakban történtek szakmai értékelését tartalmazó jelentését pénteken délután.

A vizsgálat megállapította, hogy tavaly októberben a rendőrség alapvetően törvényesen lépett fel a fővárosban, de a művelet több elemében is szakszerűtlenségek mutatkoztak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az Astoriánál tartott nagygyűlés előkészítésében, tervezésében, és a biztosítás végrehajtásában nem kellő körültekintéssel és gondossággal járt el – áll a jelentésben.

A bizottság megállapításai szerint a rendőri műveletben részt vevő személyi állomány nagyfokú leterheltsége és túlhajszoltsága, és a létszámproblémák következtében a szolgálati csoportok váltására nem kerülhetett sor. Ezek együttesen hozzájárultak az ismertté vált egyéni „rendőri túlkapások” bekövetkezéséhez.

A jelentés megállapítja: a hatályos jogszabályok és belső normák betartásában – első sorban magasabb vezetői, irányító parancsnoki szinten – elkövetett szakmai hibák hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság az eseményeket nem minden esetben tudta kellő mértékben uralni és hatékonyan kezelni.

Nem garantálták a gyülekezési jog zavartalan biztosítását

A Fidesz nagygyűlésével kapcsolatban a jelentés a többi között közli: a tervezés, majd október 23-án a rendezvény biztosítása időszakában a biztosítás parancsnoka, illetőleg az Astoriánál tartott rendezvény helyszíni parancsnoka nem intézkedett a Fidesz- MPSZ rendezvényét megzavarni szándékozó személyek hatékony távoltartására, elhatárolására. Egyébiránt a rendezvénybiztosítás helyszíni parancsnoka a biztosítás keretében a Károly körútra rendőri erőt alaphelyzetben sem állított fel. A tömegoszlatás műveletirányítója, és a helyszíni parancsnok között együttműködés és összeköttetés nem volt.

A bizottság szerint az Astoriánál tartott Fidesz rendezvényen a gyülekezési jog zavartalan biztosítását nem garantálták. (A jelentés idézi az idevonatkozó AB határozatot is, amely többek között az alábbiakat rögzíti: „... a gyülekezéshez való alkotmányos alapjog érvényesülése nemcsak az állam illetéktelen beavatkozásával, hanem mások, pl. adott tüntetést ellenérzéssel szemlélők, ellentüntetők és más rendzavarók ellenében is védelemre szorul. Más szóval az államot pozitív kötelezettségek is terhelik a gyülekezési jog érvényesülésének biztosítása érdekében.” „… a hatóságnak szükség esetén akár erő alkalmazásával is biztosítani kell a jogszerűen tartott gyűlések lebonyolítását, illetőleg meg kell akadályozni, hogy azt mások megzavarják.” „… az állam biztosítja a békés gyülekezés jogának zavartalan – más szavakkal kifejezve: mások által nem megzavarható – gyakorlását.”)

Gergényi hiteltelenítette a rendőri tevékenységet

A Papp-jelentés megállapítja: a BRFK vezetője – akkor Gergényi Péter – által október 24-én megtartott sajtótájékoztató több kérdésben is szinte teljes egészében hiteltelenné tette a rendőri tevékenységet (szolgálati azonosító jelvény viselés szabályai; vipera alkalmazása; rendőrök általi bántalmazások a rendőri művelet során; jogorvoslati lehetőségek a rendőri tevékenységgel szemben) A sajtótájékoztató hangvétele, stílusa egyértelműen elhibázott volt – áll a jelentésben.

A bizottság úgy értékelte: a BRFK vezetője a rendőrség „Öltözködési Szabályzatában” megfogalmazott, a gyakorló öltözet, illetőleg a bevetési ruházaton a szolgálati azonosító jelvénnyel kapcsolatos szabályokat „a nyilvánosság felé nem a belső normában rögzítetteknek megfelelően közvetítette”.

Meg kell követelni a normák betartását


2006. október 23-i rendőri fellépést vizsgáló bizottság javaslatai között első helyen szerepel, hogy több rendőri szerv – így a Köztársasági Őrezred, a Rebisz és a BRFK- együttes, konkrét feladat-végrehajtásánál – a tervekben pontosan rögzíteni kell a vezetés, a parancsnoklás rendjét, illetve a rendőri művelet irányításában résztvevők jog- és hatáskörét.

„A gyülekezési jog hatálya alá tartozó bejelentéshez kötött rendezvények biztosítása esetén önálló biztosítási tervet kell készíteni. Kiemelt biztonsági kockázatú rendezvény biztosítása esetén a biztosítás parancsnoka mellé külön rendbiztost kell kijelölni” – olvasható a bizottság javaslatai között. Egy másik javaslat szerint a speciális fegyverkezelőkön túlmenően a gumilövedék és a könnygázgránát alkalmazásának elrendelésére jogosult vezetők és irányító parancsnokok részére hatásbemutató lövészetet kell tartani.

„A csapaterős rendőri tevékenységgel összefüggő jogszabályok és belső normák betartását, betartatását a vezetői és az irányító parancsnoki állománytól konzekvensen meg kell követelni„ – olvasható a bizottsági javaslatok sorában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.