Varga: Az új szerződés újabb kormányzati pénzbehajtást jelent

A Fidesz szerint a hét végén aláírt koalíciós szerződés újabb kormányzati pénzbehajtást jelent – mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke. Varga szerint a módosított koalíciós szerződés négy pénzbehajtási formával, a biztosítási rendszer privatizálásával, az ingatlanadó bevezetésével, több személyi jövedelemadóval és a nyugdíjkorhatár emelésével sarcolja meg az embereket.

MNO
2007. 07. 03. 9:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egészségbiztosítás privatizálása azt jelenti, hogy nem lesz mindenki számára elérhető az ellátás, és a vizitdíjat, illetve a kórházi napidíjat is emelhetik – jelentette ki kedden Varga Mihály.

A Fidesz gazdasági kabinetvezetője kifejtette: pártja szerint az ingatlanadó bevezetése jogi aggályokat is felvet a dupla adóztatás miatt, hiszen legálisan, adózott jövedelemből vásárolt, vagy sokszor egy élet munkájával felépített ingatlanokat adóztatnának meg ismét.

Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere hozzátette: a koalíciós szerződés annak elismerése is, hogy tavaly tavasz óta az emberek életét érintő legfontosabb területeken, az egészségügyben, az oktatásban, a szociális szférában, a közigazgatásban, valamint a kis- és középvállalkozások terén folyamatosan romlott a helyzet.

A Fidesz úgy látja, az egészségügyben egyre bizonytalanabb a helyzet, hosszú várólisták alakultak ki és drasztikus létszámleépítés történt, az oktatásban egyre több kisiskola zár be és bevezették a tandíjat, a kis- és középvállalkozások adóterhei növekedtek, a közigazgatásban szintén létszámleépítés és látszatintézkedések történtek, a szociális szféra helyzetét pedig a párt szerint jól jellemzi, hogy egyre több a szegény ember. Varga Mihály azt mondta, ma már 3 millióan vannak, akik nem tudnak megélni a havi jövedelmükből.

Hatalmas csődtömeg, amit az elmúlt egy év alatt létrehoztak, és ennek a finanszírozására még több pénzt akarnak behajtani az emberektől – jellemezte a helyzetet Varga Mihály. Hozzátette: ennek a kormánynak egyetlen szavát sem hiszik el, „a koalíciós partnerek a hazudozásban következetesek maradtak az elmúlt időszakban is„.

Arra a felvetésre, hogy a kormány szerint a Fidesz népszavazási kezdeményezésének sikere esetén adóemeléssel kellene pótolni a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj megszűnése miatt kieső összeget, Varga Mihály megismételte: ennek a kormánynak egy mondatát sem hiszik el. Egy szakértőt idézve hozzátette: minimális mértékben érinti az államkasszát ennek a három díjnak a megszűnése, de egyébként is elvi kérdésekről van szó, például arról, a tb mellett van-e felhatalmazása az államnak, hogy újabb sarcot vessen ki az emberekre.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.