Csoóri Sándor: Valami elveszett belőlünk…

Csoóri Sándor: Szeretném kiváló pályatársaim figyelmét fölhívni arra, hogy ha nem lett volna magyar nyelvű és szellemű irodalmunk eddig, most nem volna magyar nemzet se. Továbbá arra is, hogy legtöbb nagy írónk nemcsak gazdag életművet hagyott ránk, hanem nehéz, sok szenvedéssel együtt járó életpéldát is.
Úgy gondolom, hogy hazug, képmutató és kisszerű őrültségbe rohanó korokban, mint amilyen a mai is, az értelmiségi lét – ugyan másként, mint eddig, de – csakis ellenállási forma lehet. Egyelőre mi reménykedők vagyunk, de bénák. Valami elveszett belőlünk az elmúlt tizenhét évben. Hogy micsoda, pontosan én sem tudom megfogalmazni, de egy költői valósággal talán sikerül érzékeltetnem. Ausztrália őslakóiról olvastam valahol, hogy miután hosszú és fáradtságos gyaloglás után céljukhoz értek, leültek néhány órára, hogy a lelkük is utolérhesse őket.
Talán nekünk is ezt kell cselekednünk.

(Magyar Nemzet, 2007. augusztus 29.)