A feltűnő egyezések már nem írhatók a véletlen számlájára. Ha valaki elolvassa a húsz évvel ezelőtti lakiteleki nyilatkozatot, és nem tudja, mikor íródott, nagy valószínűséggel azt hiheti, hogy a mostani országrombolási helyzetképről nyújt látleletet. Ez nem töri le önt?
– De igen. Amikor az interjút kérték tőlem, egy pillanatra el is bizonytalanodtam: érdemes-e a múlttal foglalkozni a jelen elkeserítő fejleményei közepette. Aztán rögtön rá kellett ébrednem, hogy a legtöbb kérdésben időszerűek az akkori gondolatok, így ha az 1987-es válságos helyzetről beszélünk, a máról, a mához is szólunk. A húsz évvel ezelőtti nyilatkozatnak ma is érvényes minden mondata. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 1987-ben újultak ki a bajok. Kegyelmi állapotnak is nevezhető, hogy a Kádár-rendszer hanyatlása idején a nagyhatalmak egymással voltak elfoglalva, a belső hatalmi átrendeződés bizonytalanságában pedig a tilalom és a tűrés határán, talán jó történelmi ritmusérzékkel szerveztük meg a találkozót. Ekkor összegeztük az ország állapotát, amely éppolyan siralmas volt, mint egy vagy két évtizeddel korábban, ám a nyolcvanas évek közepétől vált tűrhetetlenné. Végeredményben 1948-tól folyamatos erkölcsi és demokratikus válságban élt országunk, s ez az évtizedek folyamán olyan tehetetlenségi nyomatékká vált, ami szintén a rendszerváltás felé sodorta a társadalmat.
Megyeri Dávid
(Az interjú teljes terjedelmében a Magyar Nemzet szeptember 29-i számában olvasható)
Fellélegezhetnek az utasok, befejeződött Rákosrendező állomás felújítása
