Korrekt rendezés – Kettős állampolgárság a vajdaságiaknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

El kell jutnia oda a magyarországi parlamenti pártoknak, hogy közösen és nemzetközi jogi szempontból korrekten rendezzük a kettős állampolgárság ügyét, elsősorban az európai uniós integrációból egyelőre kimaradó magyarok viszonylatában – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Szabó Vilmos, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának szocialista alelnöke.

Magyar Nemzet
2007. 12. 09. 23:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdeklődésünkre, hogy a hazai parlamenti erők között, a délvidéki pártokkal is informálisan egyeztetve, már elindultak-e a tapogatózások az ügyben, Szabó Vilmos úgy fogalmazott: még nem, de ez kívánatos volna, különösen, hogy a kormányoldal szakpolitikusai is jórészt nyitottak arra, hogy a Szerbiában élő magyarok – persze egyéni kérelem alapján – kettős állampolgárok lehessenek. – Van azért precedens nemzetpolitikai ügyekben megegyezésre, sőt, ötpárti konszenzusra, gondoljunk csak arra, hogy a vajdasági magyarok elleni atrocitások kapcsán együtt léptek fel különböző párt-hovatartozású honi európai parlamenti képviselők; ezt a mintát kellene követni most is, és az szinte már mindegy, hogy a színfalak mögött mely párt képviselője veti fel a kérdés rendezését – nyomatékosította a szocialista bizottsági alelnök.

Zsebők Csaba

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.