A jelenleg érvényes brit szabályok alapján a magánbankoknál elhelyezett betétekből az első 35 ezer fontra van állami garancia úgy, hogy a visszafizetést az állam száz százalékban csak az első kétezer fontra garantálja, és további 33 ezer fontra 90 százalékos visszafizetést vállal bankcsőd esetén. Brown a BBC-nek adott kedd esti nyilatkozatában közölte: az 50 ezer fontig terjedő teljes állami betétgarancia az új banktörvény-tervezetben lesz benne, amely a nyári szünet után jövő héten összeülő alsóház elé kerül.
A megtakarítások garantálásának kérdése azóta napirenden van, hogy éppen egy éve betétesek ezrei rohanták meg a nagybani – bankközi – likviditási válság miatt nehéz finanszírozási helyzetbe került, jóllehet kiskereskedelmi szinten fizetésképtelenné sosem vált Northern Rock jelzálogkölcsönző fiókjait, veszélyben vélve megtakarításaikat. Becslések szerint a tavaly szeptemberi bankroham során – amelyhez hasonlóra Nagy-Britanniában a XIX. század közepe óta nem volt példa – az eredeti 24 milliárd font lakossági betétállományból legalább 3 milliárd fontot kivettek az ügyfelek a Northern Rocktól.
A brit kormány és a jegybank alig burkoltan attól tartott, hogy a pánik átterjed más nagy brit bankokra is, ezért – az akkor érvényes garanciaszabályokat félretéve – Alistair Darling pénzügyminiszter annak idején közölte, hogy a Bank of England a Northern Rock betéteinek 100 százalékáért jótáll. A Northern Rock helyzete azonban – nem utolsósorban éppen a betétesi roham nyomán kialakult bizalmi válság miatt – végül mégis annyira meggyengült, hogy a bankot államosítani kellett. Ez volt hosszú évtizedek óta az első bankállamosítás Nagy-Britanniában.
A másodikat éppen e héten jelentették be: ezúttal a szintén súlyosan megrendült helyzetű Bradford & Bingley jelzálogkölcsönző 50 milliárd fontnyi, jelentős részben meglehetősen rossz minőségű hitelkinnlevőségét vették állami kezelésbe, bár e bank lakossági számlakezelő részlegét egy másik nagybanknak, a spanyol Santandernek adták el. A kormányzati fellépést sürgette, hogy a hétvégén már megkezdődött a lakossági betétek kimenekítése a Bradford & Bingley fiókjaiból is. Ennek nyomán tartotta szükségesnek előre bejelenteni a brit kormányfő a betétekre vállalt garancia felső értékhatárának tervezett jelentős emelését.
A hazai ingatlanpiacra szakosodott, szűk profilú brit jelzáloghitelező intézetek sorra szűnnek meg önálló pénzintézetként. Ezeknek a bankoknak jellemzően szűkös a lakossági számlavezetői tevékenységük, kihelyezéseiket zömmel a bankközi piacról refinanszírozták. Most azonban súlyosan érinti ezeket a szakosodott bankokat a nagybani likviditáspiaci bizalomhiány, amely teljesen elapasztotta elsődleges finanszírozási forrásukat, a bankközi piacot, ráadásul fő tevékenységi területük, a brit ingatlanszektor – jórészt éppen a rendkívül megszigorodott jelzáloghitelezési kondíciók nyomán – évtizedek óta példátlan visszaesést mutat. A Bank of England – a brit jegybank – e héten közölt legfrissebb összesítése szerint a nyár végére nagyjából össze is omlott a lakossági ingatlanhitel-piac: augusztusban mindössze 143 millió font új jelzáloghitelt folyósítottak a brit bankok, ami a júliusban kihelyezett hitelérték alig 5 százaléka. A brit ingatlanárak – az amerikai folyamathoz hasonlóan – többévi rendkívül meredek felfutás után most már nagy ütemben csökkennek: szakértői előrejelzések szerint az átlagárszint a tavaly őszi csúcshoz képest 25 százalékot is zuhanhat, mire eléri a mélypontot.
(MTI)
Orbán Viktor: Mi egy békepárt vagyunk!
