Előbb a tartozást, most annak kamatait is elengedték

Az Altek Tégla és Cserépipari Kft. mintegy 10 millió forintos állami kölcsönkamattól mentesül a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban, az indok: a tőke elengedésekor megfeledkeztek a kamatokról, illetve az elengedés jogi dokumentuma csak a költségvetési törvény lehet.

MNO
2008. 09. 30. 5:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlament a 2000. évi zárszámadási törvényben – tehát 2001-ben – elengedte az Altek Tégla és Cserépipari Kft. állammal szembeni, 21,3 millió forintos kölcsöntartozását. Miután ez az összeg a tőkét jelentette, a kamatokról pedig nem esett szó, így azok azóta is gyűlnek a céggel szemben mint állami követelések.

A költségvetési törvényjavaslat indoklása szerint a jogalkotói szándék hét évvel ezelőtt is a társaság teljes tehermentesítése volt. Az azóta felhalmozódott kamatok – amelyek mintegy 10 millió forintot tesznek ki – ellehetetlenítik a cég működését.

Ezért kérte az Altek a kamatok elengedését, amely most be is került a törvényjavaslatba. Az Altek Mezőtúron, Kunszentmártonban és Tiszaföldváron üzemeltet gyárakat, az Alföldi Téglaipari Kft. MRP-s privatizációjával alakult 1998-ban. Alkalmazottainak száma 140 fő, árbevétele megközelíti az egymilliárd forintot.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.