Jászai Mari színésznő unokahúga 1907. május 21-én született a Sopron vármegyéhez tartozó Rábatamásiban a helyi kántortanító kilencedik gyermekeként. 1950 és 2004 között Pécsett élt, az elmúlt években pedig a piliscsabai Nagyboldogasszony Ház lakója volt. Nyugdíjazásáig tanítónőként dolgozott, túl a hetvenen került színpadra. Előadói képességét és egyéni humorát Jászai Mari szobrának avatóünnepségén a győri színház igazgatója, Bor József fedezte fel, aki szerepet kínált neki Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabjában.
Jászai Joli ezután fellépett Veszprémben és több televíziós műsorban, illetve nyugdíjasesteken. Számos filmben is láthatta a közönség, szerepet kapott egyebek mellett a Szerelem első vérig, a Szerelem második vérig, a Csók, anyu, az Édes Emma, drága Böbe, a Napló apámnak, anyámnak, a Hetedik szoba és a Sztracsatella című alkotásokban is. A kilencvenes években televíziós talk show-k szívesen látott vendége volt. Verseim címmel 1992-ben önálló kötete jelent meg. Jászai Joli temetéséről később intézkednek.
(MTI)
A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását a német államfő is támogatja + videó
