Haza is szállítottak a pénzből

Bankautomatákba szánt pénzösszegeket csapoltak meg rendszeresen egy vagyonvédelmi cég alkalmazottai az elmúlt időszakban Baranyában – erősítette meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki nem cáfolta, hogy a kár elérheti a százmillió forintot.

MNO
2008. 09. 30. 5:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsobrák Péter közölte: a rendőrség pénteken két férfit őrizetbe vett a vállalat alkalmazottai közül, őket sikkasztás gyanújával kihallgatták, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat. A lehetséges tettestársak kézre kerítéséért, a bűncselekmény részleteinek tisztázásáért folyik a nyomozás.

A gyanú szerint az országosan ismert és bankautomaták pénzfeltöltésével is foglalkozó biztonságtechnikai társaság dolgozói hosszú ideje rendszeresen vettek el kisebb-nagyobb összegeket a berendezésekbe szánt bankjegyekből. Tettükre a cég belső vizsgálata derített fényt, ekkor a vállalatvezetők a rendőrséghez fordultak. A sikkasztók nem a bankokat, hanem saját munkaadójukat károsították meg, a bankautomatákba szánt pénzért ugyanis az tartozik felelősséggel.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.