Megkezdődött a várdai rémként ismert P. Ferenc büntetőpere kedden a Somogy Megyei Bíróságon, a negyvenéves férfit három ember brutális meggyilkolásával vádolja az ügyészség. Az iratismertetésen elhangzott: a vádhatóság anyagi haszonszerzésből, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. A nyomozás alatt beismerő vallomást tett, amit a tárgyaláson módosított: azt állítja, hogy az első áldozat halálát nem egyedül okozta, segítője is volt ebben. Tavaly augusztusban egy nyolcvanöt éves nőt szódásüveggel vertek agyon Somogyjádon. Lehetséges elkövetőként vették őrizetbe hatvanéves fiát, akivel az asszony egy háztartásban, de rossz viszonyban élt. A férfi a nyomozás alatt hónapokig előzetes letartóztatásban volt. A valódi tettes, P. Ferenc, az áldozat unokájának korábbi élettársa volt. Felvetődött, hogy a két férfi meg akarja szerezni az idős nő otthon rejtegetett pénzét, ám a gyilkosság után csak néhány tojás és két zacskó bab hiányzott. A helyszíni szemlén a házat átkutató nyomozók hiánytalanul találták meg a keresett összeget.
P. Ferenc korábban rokonainál lakott Várdán, ám ők megelégelték az életmódját – a férfit rendszeresen keresték a rendőrök egyéb kisebb bűncselekményei miatt – s elküldték házukból. Ezután kiköltözött a temetőbe egy kriptába, itt bujkált akkor is, mikor a somogyjádi gyilkosság miatt kereste a hatóság. Őrizetbe vétele után beismerő vallomást tett, ezzel tisztázta az idős asszony fiát, akit ezután kiengedtek az előzetes letartóztatásból. A Somogy Megyei Bíróságon lapunk érdeklődésére elmondták, P. Ferenc kedden előadta, hogy nem volt egyedül, újra a korábbi gyanúsítottra vallott azt állítva, hogy együtt követték el a bűncselekményt. Elismerte, hogy többször megütötte az áldozatot, de tagadja, hogy a halálát okozta volna. Az ügyet jól ismerő bírósági forrásunk egyelőre nem erősítette meg, hogy ezért újabb nyomozás indulna. A vizsgálat szerint P. Ferenc, mikor gyanította, hogy keresi a rendőrség, újra Várdára ment. A faluban korábban többször dolgozott egy idős házaspárnak, s az ő portájukon kívánt elrejtőzni. A mezőgazdasági gépek tárolására szolgáló fészerben bújt el. Mikor észrevette, hogy közeledik korábbi munkaadójának felesége, fellökte, majd egy ott talált vascsővel agyonverte őt. Ezután bement a házba, értékek után kutatott, a tűzhelyen talált ebédet megette, megfürdött, megborotválkozott, s átöltözött a házigazda ruháiba. Később hazaérkezett az idős ember is, P. Ferenc őt egy sodrófával verte agyon. Jellemző a brutális támadásra, hogy a bántalmazás következtében az eszköz több helyen eltört. A vádlott ezután ellopta a család traktorját, s azzal igyekezett elmenekülni. A járművel visszament Somogyjádra, ott fogta el a rendőrség, akiknek nem tanúsított ellenállást.
Bírósági forrásunk szerint a vádlott teljesen szenvtelen, a tárgyaláson láthatóan nem hatottak rá helyszíni szemlék képei, az egyéb bizonyítékok. Csütörtökön a várdai kettős gyilkosság bizonyítási eljárásával folytatódik P. Ferenc büntetőpere, amely várhatóan az idén ítélettel zárul.
Elverte a jég Boldvát, tizenhét vármegyére adtak ki figyelmeztetést + térkép
