Már a 4. percben vezetést szerzett a Real Madrid a szentpétervári éjszakában, ami alighanem hidegzuhanyként érte a hazai játékosokat. Kis időbe bele is telt, mire összekapták magukat az UEFA-kupa győztesei, ám a 25. percben Danny, a 24 millió fontos új igazolás egalizálni tudott. Nem örülhetett azonban sokáig a Zenit: Van Nistelrooy egy lesipuskás góllal újra vezetéshez jutatta a madridiakat, és az állás nem is változott a félidőig.
A második játékrészt aztán a hazaiak kezdték aktívabban, sorra dolgozták ki gólveszélyes helyzeteiket. A félidő derekán még büntetőt is reklamáltak, ám a játékvezető nem hatódott meg, és csak szögletet ítélt a gyanús szerelés után. Ez sem törte össze azonban az egyre jobban felbátorodó Zenitet, amely, kihasználva a Real Madrid védelmének gyengélkedését, sorra dolgozta ki helyzeteit Casillas kapuja előtt. A spanyol klasszis azonban jól állta a sarat, valószerűtlen vetődéseket és védéseket mutatott be, és végül lehozta a három pontot a Realnak. Azonban a Zenit hiába szenvedett vereséget, nem vallott szégyent: a meccs végén szinte lefocizták hazai pályán nagynevű ellenfelüket, és ha kicsit szerencsésebbek, pontot vagy pontokat is szerezhettek volna.
(nb1.hu)