Testi fenyítést helyezett kilátásba a kigyúrt férfi

Zsarolással gyanúsítja a rendőrség azt a földeáki lakost, akit a napokban fogtak el és vettek őrizetbe – értesült az Objektív Hírügynökség a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától.

MNO
2008. 09. 29. 18:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 36 esztendős férfi a gyanú szerint az elmúlt több mint két hónapban két makói személyt – anyját és fiát – többször is megfenyegetett, hogy ha nem adnak neki alkalmanként 15-15 000 forintot, testi fenyítést fog alkalmazni. A két sértett – tekintve, hogy egy közel két méter magas, kigyúrt férfiról van szó – a fenyegetéseknek nem mert ellenállni, inkább fizetett – összesen 45 000 forintot. Szólni sem mertek egy ideig a rendőrségnek, hiszen féltek a férfitól. Anyja és fia végül mégis a rendőrséghez fordult segítségért, hiszen a zsaroló agresszív fenyegetése folyamatos félelmet váltott ki belőlük, és a követelt pénzt is komoly erőfeszítés volt számukra előteremteni, hiszen nehéz körülmények között éltek, így lényegében a mindennapi betevőből kellett azt kiszorítaniuk.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a feljelentést követően a kommandósok segítségével fogták el a zsarolással gyanúsított férfit. Nem ez az első dolga a rendőrséggel, hiszen vele szemben több büntetőeljárás is folyamatban van hivatalos személy elleni erőszak, súlyos testi sértés és rablás bűncselekmények megalapozott gyanúja alapján. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig időközben előzetes letartóztatásba helyezte.

(Objektív Hírügynökség)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.