300 millió eurós állami hitelszerződést írt alá Veres

Háromszázmillió euró összegű állami hitelszerződést írt alá Veres János pénzügyminiszter kedden Luxembourgban az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével, Marta Gajeckával. A pénzügyminisztérium fenntartja a jövő évre szóló, 3 százalékos GDP-növekedési előrejelzését, bár ennek ellentmondó prognózis látott napvilágot. • Magyarország is tartja magát a betétbiztosítási határhoz• Parragh: Erős hatást gyakorolhat hazánkra a hitelválság• Vak lóként pislog a válság szemébe a kormány• Gödörben: az idén és jövőre is csak 2 százalékkal nő a GDP

MNO
2008. 10. 07. 17:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megállapodás értelmében az EU bankja a nyugat- és közép-dunántúli, valamint az észak- és közép-magyarországi operatív programok finanszírozásához járul hozzá. Az összesen 3,93 milliárd eurós projektköltséghez az EU 3,34 milliárd eurós, vissza nem térítendő támogatást is nyújt, ehhez járul hozzá a most bejelentett hitel. A projekt célja az említett operatív programok keretében megvalósuló beruházások központi költségvetési forrásainak finanszírozása.

Magyarország 1990 óta már közel 8,9 milliárd eurónyi kedvezményes, hosszú lejáratú hitelhez jutott az EIB-től, az uniós pénz elsősorban környezetvédelmi, közlekedési, ipari, energiaügyi, innovációs és oktatási programok finanszírozását segítette. Aláírtak egy garancia-megállapodást is, amelynek értelmében Magyarország garanciát ad a fejlődő térségnek folyósított EIB-hitelek arányosan reá jutó részéhez. Az afrikai, Karib térségi és csendes-óceáni országoknak juttatandó, összesen legfeljebb kétmilliárd eurónyi hitelből Magyarországra mintegy 0,7 százalékra (nem egészen 11 millió euróra) rúgó garanciavállalás jut.

Nem változik a 2009-es növekedési cél

A magyar pénzügyminisztérium fenntartja a jövő évre szóló, 3 százalékos GDP-növekedési előrejelzését; csak akkor vizsgálja felül, ha szükséges, írta a Reuters hírügynökség kedden. – Jelenlegi számításaink szerint a (2009-es növekedési előrejelzés fenntartható, de ha szükséges, akkor még ez év vége előtt módosítjuk – idézte Veres János pénzügyminiszter telefonon adott nyilatkozatát a hírügynökség). Magyarország külső sérülékenysége jelentősen csökkent attól, hogy az államháztartási hiány az idén a GDP 3,8 százalékára csökken a 2006-os, több mint 9 százalékról. A legfontosabb, hogy ragaszkodni kell a konvergencia-programban előírt deficitcsökkentéshez, ismertette a Reuters Veres János nyilatkozatát.

Ezzel szemben a Pénzügykutató Zrt. hétfőn közzétett prognózisa szerint a korábban várt 2,3 százalékkal szemben az idén 2,0 százalékkal nő a GDP, s jövőre is hasonló ütemben emelkedik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.