700 millióval többet kapna a Külügyminisztérium

Az eredeti tervezethez képest kevesebb pénzből, az ideinél azonban még így is 700 millió forinttal többől gazdálkodhat jövőre a Külügyminisztérium, ha a parlament elfogadja a költségvetés átdolgozott tervezetét.

MNO
2008. 10. 27. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új tervezet szerint jövőre összesen 46 milliárd forint juthat a költségvetésből a Külügyminisztériumnak, az első változat szerint ez az összeg mintegy 47 milliárd volt. Az első tervezet 50,8 milliárdos kiadással számolt, a második 49,9 milliárdos költséget vetít előre a külügyi tárcánál – derül ki a büdzsé átdolgozott tervezetéből.

A Külügyminisztérium központi irányítására jövőre mintegy 7,6 milliárdot költhetnek majd. A külképviseletek 600 millióval kevesebbet kaphatnak, mint az eredeti terv szerint. Az első tervezethez képest csökkentették a kormányfői és az államfői protokollra előirányzott kiadásokat. Így mind a két főméltóság mintegy 330 millió forintot költhet majd protokolláris célokra, az eredetileg tervezett 410 millió helyett.

Változatlan összeg, 300 millió forint fordítható majd nemzetközi fejlesztésre, s humanitárius segítségnyújtásra is ugyanúgy 30 milliót terveznek, mint az idén. Az afganisztáni magyar újjáépítési csoport esetében továbbra is félmilliárd forint marad az előirányzat a nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében. A külügyi kommunikációra továbbra is 120 milliót irányoz elő a büdzsé második tervezete.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.