A nagy érdeklődés miatt elmaradt a licit

Kedden délelőtt egy újabb uzsoraügyletbe keveredett adósnak a házát árverezték volna el Siklóson, ám a licit elmaradt, feltehetőleg a sajtó heves érdeklődése miatt.

MNO
2008. 10. 07. 12:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy háromgyermekes családanya házára lehetett volna kedden licitálni Siklóson, akinek a volt férje több millióval tartozik hitelezőinek. A hölgy végül – nagy meglepetésre – fizetési haladékot kapott. A családanya elmondása szerint ő soha nem írt alá semmiféle szerződést. A volt férje négy-öt évvel ezelőtt 200 ezer forintot vett fel uzsorakamatra egy olyan férfitől, aki jelenleg is előzetes letartóztatását tölti. A hölgy elmondása szerint az ex-férje azóta már az összeg többszörösét, mintegy 2,5 millió forintot visszafizetett, de a jelenlegi tartozása még mindig több mint négymillió forintra rúg.

A házaspár azóta elvált, s mivel a férfi nevén nincs ingatlan, a végrehajtók a volt felesége villányi házát akarták elárverezni. A meghirdetett licitre többen is jelentkeztek, akik akár már 2,8 millió forintért juthattak volna a 8-9 milliót érő ingatlanhoz. A kedd délelőttre tervezett árverés azonban elmaradt, feltehetően a jelentős sajtóérdeklődés miatt. Közben az is kiderült, hogy a tulajdonos az utolsó pillanatban haladékot kapott: 70 ezer forint havi törlesztőrészletet állapított meg neki a bíróság. A háromgyermekes anya elmondta: kilátástalannak érezte a helyzetét, ezért kereste meg korábban Mali Zoltánt, Drávapiski polgármesterét. A politikus az Ormánságban aggasztó méreteket öltött eladósodottság miatt indított személyes harcot az uzsorások ellen.


(bama.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.