A SUEZ Environnement S.A. és az RWE Aqua GmbH pályázatot hirdet a FŐVÁROSI VÍZMŰVEK ZRT. VEZÉRIGAZGATÓI munkakörének betöltésére.
„A Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a főváros 140 éves múltra visszatekintő, stratégiai fontosságú vállalata Budapest, valamint öt főváros környéki település vízellátását és biztonságos üzemeltetését biztosítja, továbbá leányvállalatain keresztül további 3 település szennyvízszolgáltatását is felügyeli.”
A VEZÉRIGAZGATÓ FELADATAI
1. A Fővárosi Vízművek Zrt. munkaszervezetének irányítása, gazdálkodásának szervezése a társaság Alapító Okiratának, a Szindikátusi és Menedzsment Szerződésnek, a Szervezeti és Működési Szabályzatnak, valamint az Igazgatóság és a Közgyűlés határozatainak megfelelően, különös tekintettel a társaság közüzemi tevékenységére.
2. A társaság stratégiai, operatív és szakmai irányítása a munkáltatói jogkör gyakorlására vonatkozó szabályok betartása mellett.
3. A társaság műszaki, pénzügyi, gazdasági stabilitásának hosszú távú biztosítása.
4. A társaság képviselete a tulajdonosok, illetve a fogyasztók irányába, valamint harmadik személlyel szemben, illetve a bíróságok és más hatóságok előtt.
5. A társaság képviselete és kapcsolattartás a társaságnál működő és bejegyzett érdekképviselettel, Üzemi Tanáccsal.
6. A meglévő jogszabályoknak és az Alapító Okiratnak megfelelően segíti a Felügyelő Bizottság és a társaság könyvvizsgálójának tevékenységét.
7. A társaság üzleti tervének, mérlegének, a Közgyűlés és az Igazgatóság hatáskörébe utalt döntésekhez szükséges jelentéseknek, javaslatoknak az előkészítése; a szervezet belső szabályzatainak kialakítása, aktualizálása.
8. A társaság stratégiai céljainak megvalósításához szükséges feltételrendszer biztosítása, a hatékonyság és az eredményesség növelése.
9. A piaci részesedés növeléséhez kapcsolódó lehetőségek felkutatása.
10. A társaság közép-, és hosszú távú terveinek kidolgozása és megvalósítása.
11. Irányítja és szervezi a szolgáltatás folyamatosságát, megteszi a biztonságát elősegítő intézkedéseket.
12. Koordinálja a személyi ösztönzési rendszer kialakítását és működtetését.
13. Tervszerűen és folyamatosan javítja a munkavégzés körülményeit, biztosítja az egészséges és biztonságos munkavégzés, továbbá a termelés- és üzembiztonság feltételeit.
ELVÁRT VÉGZETTSÉG, KÉPESÍTÉS
1. Műszaki vagy közgazdasági egyetemi és/vagy főiskolai szakmai irányú végzettség (Európai Uniós tagállamban és/vagy az Egyesült Államokban akkreditálva).
2. Legalább három éves vállalatvezetési gyakorlat vezérigazgatói vagy vezérigazgató- helyettesi pozícióban. 3. Angol nyelvű és/vagy francia és/vagy német nyelvű szóbeli és írásbeli szakmai ismeretek.
SZEMÉLYISÉGI ELVÁRÁSOK
1. Problémák stratégiai megközelítése, képesség az ügyek nemzeti és nemzetközi szinten történő átlátására, kiváló problémamegoldó képesség
2. Kiváló kommunikációs készség, magas szintű prezentációs és tárgyalási képesség.
3. Kiváló irányítási, szervezői és motivációs képesség magas fokú önállóság, terhelhetőség, felelősségvállalás.
A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNÁL ELŐNYT JELENT
1. Vízügyi vagy környezetvédelmi ágazatban szerzett tapasztalat.
2. Nemzetközi vállalatoknál és/vagy nemzetközi munkakörnyezetben szerzett tapasztalat.
3. Projektirányítási készség.
4. Egyéb felsőfokú végzettség, tudományos fokozat.
A MUNKAVÉGZÉS HELYE, IDŐPONTJA
1. A Társaság hivatalosan bejegyzett székhelye: 1134 Budapest, Váci út 23-27.
2. A munkavégzés megkezdésének várható időpontja: a jelöltektől várjuk, hogy megjelöljék munkavégzésük kezdő időpontját.
3. A munkavégzés időtartama: határozatlan idejű.
4. A munkavállaló jogviszonya: határozatlan idejű munkaszerződés.
JAVADALMAZÁS
A pályázati bizottság a három legjobb jelentkezőt tájékoztatja a társaság vezérigazgatója számára felajánlott javadalmazás részleteiről.
A felajánlott jövedelem visszautasítása esetén a benyújtott pályázat érvénytelennek minősül, a további döntéshozatali folyamatban nem vesz részt.
A felajánlott jövedelem elfogadása esetén a bíráló bizottság tovább értékeli a benyújtott pályázatokat a végső döntés meghozatala érdekében.
A PÁLYÁZAT TARTALMA
A pályázaton résztvevőnek részletesen ismertetnie kell szakmai, vezetési, vállalatirányítási, gazdasági és ügyfélkapcsolati elképzeléseit/nézeteit a társaság vezérigazgatójának a „vezérigazgatói feladatok” pontban megfogalmazott feladataira vonatkozóan.
A pályázati anyaghoz a jelentkezőknek csatolniuk kell az alábbiakat:
1. részletes szakmai önéletrajzát,
2. diplomájuk, oklevelük eredeti példányát vagy hiteles másolatát,
3. a jelentkezés beadásának napjánál 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.
A jelentkezők pályázatuk beadásához megkapják a pályázati dokumentációt, amelyben megtalálható többek között a társaság Alapszabálya, a Szervezeti és Működési Szabályzat, a társaság 2007. évi pénzügyi beszámolója, valamint egyéb segédanyagok és műszaki információk a Vízművek működésére vonatkozóan (dolgozói létszám, a kutak elhelyezkedése, csővezetékek a fővárosban, a társaság működési területének műszaki ismertetése, vízgyűjtő területek, stb.)
További – a társasággal kapcsolatos – információs anyagok a www.vizmuvek.hu internetes honlapon érhetők el.
KAPCSOLATTARTÁS A JELENTKEZŐKKEL
A Fővárosi Vízművek Zrt. a pályázatok beadásának napjáig személyes kapcsolat fenntartását biztosítja a pályázók részére. A Vízművek részéről erre a célra megnevezett kapcsolattartó személy:
Név: Dr. Faragó Tamásné
Telefon: 00-36-1- 465 – 2434
Fax: 00-36-1- 349 -1995
Email: [email protected], [email protected]
Cím: 1134 Budapest, Váci út 23-27.
A pályázóknak figyelembe kell venniük, hogy a fenti kapcsolattartó személy kijelölésére kizárólag a könnyebb kapcsolattartás érdekében került sor. A kapcsolattartó személy semmilyen tekintetben nem jogosult a társaságot képviselni a pályáztatási folyamat során kötelező érvényű nyilatkozatokkal, és az eljárás során egyetlen pályázó sem értelmezheti a kapcsolatokat a jelen pályázat tárgyát képező pozíció betöltéséhez a Fővárosi Vízművek Zrt. részéről az ő személyére vonatkozó ígéretként vagy hajlandóságként.
A Bíráló Bizottság a pályázatok értékelése során kapcsolatot kezdeményezhet a jelentkezőkkel.
AZ ÉRTÉKELÉS LEGLÉNYEGESEBB SZEMPONTJAI
1. A jelölt által a fenti „a pályázat tartalma” pont értelmében beadott koncepció lényegi tartalma és megvalósíthatósága.
2. A jelölt szakmai, műszaki koncepciójának megalapozottsága és a megvalósításától várható eredmények. 3. A szakmai tapasztalat és eredmények, képessége a fenti „pályázat tartalma” pontban foglaltak szerint beadott koncepció megvalósítására.
ADMINISZTRATÍV FELTÉTELEK
1. A pályázatot személyesen kell átadni a Fővárosi Vízművek Zrt. hivatalos telephelyén (1134 Budapest, Váci út 23-27.) a társaság Igazgatósága elnökének címezve a társaság Központi titkárságán, főépület (torony) XIII. emeletén, magyar vagy angol nyelven.
2. A pályázatot lezárt, lepecsételt borítékban kell beadni a következő felirattal: „Pályázat a Fővárosi Vízművek vezérigazgatói állására”.
3. A pályázónak alá kell írnia a pályázati anyag minden oldalát.
A PÁLYÁZATOK BEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE
A pályázatokat legkésőbb 2008. november 15-én 17.00 óráig kell leadni az előzőekben meghatározott helyen.
A PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE
A pályázat kiírója a Fővárosi Vízművek Zrt. befektetői (SUEZ Environnement, valamint RWE Aqua Gmbh). A beérkezett pályázatok alapján a négytagú Bíráló Bizottság javaslatot tesz az Igazgatóságnak, a Felügyelő Bizottságnak, valamint a Fővárosi Vízművek Közgyűlésének a jelölt (vagy jelöltek) megválasztására. A vezérigazgatót a Fővárosi Közgyűlés megfelelő bizottságainak jóváhagyását követően a társaság közgyűlése választja meg.
A PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATOS EGYÉB INFORMÁCIÓK
1. Ez egy nemzetközi pályázati kiírás: angol és magyar nyelven egyaránt megjelenik.
2. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
3. A beérkező pályázatokat a Bíráló Bizottság 2008. november 30-ig kiértékeli. Ezt követően a jelöltet a „pályázatok értékelése” pontban foglaltak szerint választják ki.
SUEZ Environnement S.A and RWE Aqua GmbH call for applications for the position of the CHIEF EXECUTIVE OFFICER of WATERWORKS OF BUDAPEST