A személyvonat vezetője hibázhatott a hétfői, négy halálos áldozatot követelő monorierdői vonatbalesetnél – mondta el a Hír Televíziónak a MÁV szóvivője. Sigulinszki Tibor szerint a vonatok fekete dobozainak elemzése még zajlik, de az már valószínűsíthető, hogy az elől haladó intercity vezetője nem hibázott. Az már biztos, hogy a vasúti biztosítóberendezés nem működött megfelelően.
A MÁV vezérigazgatója szerint egy kábelhiba okozhatta a problémát. Heinczinger István a közszolgálati televízióban arra is kitért, hogy a hiba ellenére nehezen elképzelhető, hogy a hátsó vonat szabad jelzést kapjon, míg az előtte haladó nem. A személyvonat vezetője ugyanis azt állítja: olyan jelzést kapott, ami a sebességkorlátozást feloldja, ezért gyorsított, s így rohant bele az előtte továbbra is lassan haladó intercitybe.
Ha egy biztosítóberendezés meghibásodik, akkor rendkívül szigorú közlekedési szabályokat kell betartani. A vizsgálat első tapasztalata azt mutatja, hogy az intercity mozdonyvezetője betartotta ezeket az előírásokat. Hogy a követő személyvonatnál mi történhetett, a mozdonyvezető milyen szabályokat szegett meg esetleg, ezt természetesen ennek a sebességmérő szalagnak az elemzése fogja megmutatni. Akkor tudjuk meg, hogy valóban szegett-e meg szabályokat, illetve valamilyen műszaki esemény következtében következett-e be a baleset – nyilatkozta Sigulinszki.
A vonatbaleset 26 sérültje közül 14-en már hétfőn hazamehettek a kórházból. 12 embert tartottak éjszakára is bent. A korábbi hírekkel ellentétben a vonatbaleset egyetlen külföldi sérültje nem angol, hanem német. A 20 éves nőt az Állami Egészségügyi Központban ápolják. A kormány és a MÁV vezetése kedden úgy döntött, hogy 400 ezer forint gyorssegélyt adnak a balesetben elhunytak családtagjainak. Az Országgyűlés reggel egyperces, néma felállással emlékezett meg az áldozatokról.
(hírTV)
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
