Négy halálos áldozata és 26 sérültje van a Pest megyei Monorierdőnél hétfő délelőtt történt vonatbalesetnek; egy férfi és két nő a helyszínen meghalt, egy ember később, a kórházba szállítás után vesztette életét. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a mentők mentőhelikopterrel 4 életveszélyes sérültet, mentőautókkal 4 súlyos és 19 könnyű sérültet szállítottak kórházba. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője közölte: 14 órára az összes sérültet elszállították a helyszínről a mentők. Véleménye szerint az összeroncsolódott és egymásba fúródott szerelvények között túlélő már nem lehet.
Délután 14.30-kor még zajlott a műszaki mentés, a helyszínre érkezett a közlekedési miniszter, a katasztrófavédelem vezetője és a megyei védelmi bizottság elnöke is. Tatár Attila, az OKF vezetője azt mondta: a balesetről a riasztás 10 óra 30 perckor érkezett a tűzoltóságra, az első egységek már 10 óra 41 perckor a helyszínre érkeztek. Hozzátette, hogy 30 tűzoltó kilenc járművel vonult a helyszínre, a műszaki mentőcsoport feszítő-vágó eszközökkel és gyorsvágókkal próbálta átvágni az egymásba fúródott vonatkocsikat. Tájékoztatása szerint a vasúti felsővezetéket áramtalanították, és amint sikerült a vonatkocsit átvágni, a MÁV műszaki mentőcsoportjának darujával emelik szét a szerelvényt. A Monori Szakorvosi Rendelőintézetben folyamatosan biztosítják a sérültek ellátását.
A Fővárosi Önkormányzat sajtóirodája arról számolt be, hogy a fővárosi polgári védelem szakemberei is részt vesznek a mentésben, egy 24 sérült szállítására alkalmas busszal és egy úgynevezett „vezetési pont autóbusszal” érkeztek a helyszínre, amely telekommunikációs központként szolgál és a mentés koordinálását segíti.
Tájékoztatásuk szerint az Állami Egészségügy Központ mellett a sérülteket három fővárosi fenntartású kórház is fogadja. Az István-kórház Merényi-traumacentrumába délelőtt két beteget szállítottak súlyos, életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel, és több ambuláns beteg érkezett mentővel vagy a saját lábán. A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházaiba eddig egy súlyos sérültet szállítottak, a Péterfy-kórház baleseti központja is felkészült az ambuláns sérültek fogadására. A Fővárosi Önkormányzat sajtóirodája azt közölte: a hozzátartozók a 347-3841-es telefonszámon érdeklődhetnek.
A balesetről eddig kiderült: a Debrecenből Budapest felé tartó intercitybe rohant bele hátulról egy Nyíregyházáról a fővárosba közlekedő vonat. A legtöbb sérülés az intercity összeroncsolódott utolsó kocsijában történt, de a személyvonaton utazók közül is többen megsérültek. Az intercity az állomás előtt lelassított, lehet, hogy meg is állt, ezért szaladt bele a szerelvényt követő személyvonat. A mentésben egy tucat mentőautó, három mentőhelikopter és nyolc tűzoltóautó vett részt.
Feltételezhető, hogy a biztosítóberendezés hibásodott meg, emiatt fékezett – a szabályokat betartva – a vonat vezetője, mondta el Sigulinszki Tibor. A MÁV szóvivője korábban a balesetről elsőként beszámoló MNO-nak elmondta, hogy pontos információk később lesznek.
Ha valóban a biztosítóberendezés hibásodott meg, azt is meg kell vizsgálni, hogy nem kábellopás következtében történt-e ez – közölte a szóvivő. A történtek miatt a rendőrség vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt eljárást indított.
Monor és Pilis között nem járnak a vonatok
A Monorierdőnél történt baleset miatt Monor és Pilis között nem közlekednek a vonatok, az InterCity vonatok kerülő útvonalon, Újszász érintésével járnak. Az utasoknak jelentős késésekre és járatkimaradásokra, járatösszevonásokra kell számítaniuk – közölte a MÁV hétfő délután az MTI-vel. A vasúttársaság tájékoztatása szerint Nyíregyháza-Debrecen felől a távolsági vonatok csak Szolnokig járnak, onnan átszállással lehet tovább utazni Monor, illetve Újszász felé.
A Nyugati pályaudvar és Monor között 30 percenként, minden óra 5 perckor és 35 perckor indulnak vonatok, Monor és Albertirsa között vonatpótló autóbuszok közlekednek – áll a közleményben. A MÁV-START Zrt. Monor-Üllő-Budapest, valamint Vecsés-Budapest viszonylatain üzemzárásig a vasúti bérleteket elfogadják a Volán Zrt. autóbuszain. A baleset és a helyreállítási munkálatok okozta vonatkésések miatt a megváltott pótjegyek és helyjegyek árát október 10-ig bármely állomás pénztárában visszatérítik. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a műszaki mentés kedd reggelig is eltarthat.
Azonnal megállt a vonat
Csak egy hatalmas csattanásra lettem figyelmes, és a vonat azonnal megállt – fogalmazott az MNO-nak a szerencsétlenül járt vonat egyik utasa. Az intercityn utazó hölgy a menetiránynak háttal ült, a fejét, illetve a térdét ütötte meg. Az első kocsiban ültem – folytatja a szemtanú –, úgy ötvenen lehettünk a kabinban. Komolyabb pánik nem tört ki, ugyanakkor többen is kiabáltak, és érezhető volt a feszültség. Senki nem tudta, hogy mi történik – tette hozzá. Mindenkit leszállítottak a vonatról, én is több vérző fejű embert láttam. Amikor megjöttek a mentők, illetve a katasztrófavédelem emberei, azonnal megindult a mentés. Az emberek szolidárisak voltak, azonnal egymás segítségére siettek – hívta fel a figyelmet a szemtanú.
A baleset miatt Monor és Pilis között nem közlekedhetnek a vonatok, az IC és a gyorsvonatok kerülő útvonalon, Újszász érintésével járnak majd. A helyi utasokat várhatóan vonatpótló autóbuszok szállítják. Az utasoknak jelentős késésekre és járatkimaradásokra, járatösszevonásokra kell számítani.
Részvétét fejezte ki a Fidesz
A Fidesz részvétét fejezi ki a monorierdői vasúti szerencsétlenségben elhunyt utasok családjainak. Bízunk abban, hogy minél előbb egy alapos vizsgálat fogja tisztázni, mi okozta az elmúlt évek egyik legnagyobb vasúti katasztrófáját – olvasható a párt hétfői közleményében.
(MNO/MTI)