A szocialisták platformjai hisznek az SZDSZ-ben és a Megegyezésben

A szocialista párt különféle platformjai bíznak abban, hogy lesz elfogadott költségvetés, és hogy a kormány kitölti mandátumát. Az MSZP-s platformok képviselői kivétel nélkül bíznak Gyurcsány Megegyezés című programjában.

MNO
2008. 10. 06. 4:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP-ben hét csoportosulás van, a legrégebbiek 1990-ben alakultak. A „gyurcsányistának" tartott Progresszív Platform ügyvezető alelnöke, Nagy László azt mondta a Népszabadságnak: az MSZP-nek teljes mellszélességgel vállalható programja van.

Fekete Zoltán, a Népi Platform elnöke úgy fogalmazott: a Fidesz nyugodtan állítsa át az óráját 2010-re, mert az egypárti kormány kitölti a mandátumát. Úgy látja, az adótörvények és a költségvetés is átmegy a parlamenten, és ez az SZDSZ érdeke is. Hozzátette: az ésszerű kompromisszumokra készen áll az MSZP.

Kertész Krisztián, az Ésszerűség és Felelősség Platform elnöke szerint az SZDSZ adójavaslataiban vannak olyanok, amelyek elfogadhatók és beépíthetők a tervezetbe. Véleménye szerint ha a személyi ellentéteket sikerül a pártoknak feloldaniuk, akkor átmennek az adótörvények.

Baja Ferenc – a lap szerint jelentős befolyású – Szocialista Platform elnöke azt közölte, megnyugtatónak tartja, hogy az MSZP és az SZDSZ megbeszélései nem fokozták a feszültséget

Az MSZP legnagyobb, legbefolyásosabb platformja a Baloldali Tömörülés. Vezetője, Kiss Péter úgy fogalmazott: van egymáshoz közeli baloldali és liberális vízió a jövőről, lehet közös Magyarország-képünk.

(nol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.