Akár 15 év börtönt kaphatnak a kaposvári diákgyilkosok

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt a Somogy Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a két kaposvári középiskolás ellen, akik ez év májusában Kaposvárott egy elhagyatott tóhoz csalták gimnáziumi osztálytársukat, s ott brutálisan bántalmazták, majd az eszméletét vesztett fiút a tóba dobták.

MNO
2008. 10. 08. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egerváriné Lucza Gyöngyi, a megyei főügyészség szóvivője szerdán elmondta: a vádlottak előzetes letartóztatásban várják a bírósági tárgyalást. Az ügyész zárt tárgyalás megtartását indítványozta. A Somogy Megyei Főügyészség a rendőrségtől kapott csaknem háromezer oldalas nyomozati anyag alapján készítette el a vádiratot. A rendőrségen tett vallomásuk szerint a 16 éves fiatalok azért ölték meg a nagyatádi fiút, mert korábbi barátjuk „eltávolodott tőlük, lekezelően, nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük”.

Egy hónapja készültek a gyilkosságra

Az ügyészségi szóvivőtől kapott tájékoztatás szerint a vádlottak a bűncselekmény elkövetése előtt körülbelül egy hónappal határozták el, hogy megölik az osztálytársukat. Két héttel a gyilkosság előtt felderítették a tó környékét, egy gödröt is előkészítettek a holttestnek, de az nem volt elég mély, ezért úgy határoztak, hogy a holttestre szigetelőszalaggal köveket rögzítenek és elrejtik a tóban. (A szigetelőszalagot egy kitalált mesével a gyilkosság napján a későbbi áldozatukkal vetették meg.) Később még egyszer visszamentek a tóhoz, mindent előkészítettek és gyakorolták, hogy miként hajtják majd végre a gyilkosságot.

Május 21-én délután azzal az ürüggyel, hogy egy géppisztolyt találtak, a tóhoz csalták gyanútlan osztálytársukat, akit az előre odakészített bottal és vésővel ütlegeltek, majd a már földön fekvő fiút fojtogatták, mellmagasságból súlyos betondarabokat ejtettek az arcára. Az eszméletét vesztett, de még életjeleket mutató fiút végül a tóba lökték. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a bántalmazás és a bekövetkezett halál között egyértelmű a közvetlen okozati összefüggés. A kegyetlen fiatalokat akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.