Az első és egyetlen alelnökjelölti vitát tartották a Missouri államban lévő St.Louis egyetemén. Nagyok voltak a várakozások és – az aggodalmak is. A republikánusok előzetesen még a vitavezetőt, az amerikai közszolgálati televízió munkatársnőjét is lecseréltették volna, annyira tartottak attól, hogy alelnökjelöltjük, Sarah Palin, felsül. Az alaszkai kormányzónő ugyanis eddig – azóta, hogy a republikánusok elnökjelölő konvencióján bemutatták őt – háromszor adott interjút, s mindháromszor sokakat elborzasztó tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot.
Ezúttal nem így volt: Sarah Palin – akit John McCain kampánystábja három-négy napon keresztül készített fel, mégpedig McCainék arizonai birtokán – ezúttal jól szerepelt – tájékoztatott Magyar Rádió tudósítója. Olyannyira, hogy a vita után Barack Obama főstratégája, David Axelrod nem azt mondta, hogy Palin nem áll készen az alelnökjelöltségre (amit eddig elég gyakran mondtak róla, még republikánus berkekben is), hanem hogy nem sikerült elhatárolnia magát és az elnökjelölt John McCaint a Bush-érától.
Középpontban a gazdasági krízis
A vita témája a jelenlegi gazdasági krízis, a klíma-változás és a külpolitika (ezen belül is Irak, Irán, Afganisztán és Pakisztán) volt. Joe Bident, a demokraták alelnökjelöltjét hallották, aki azt mondja: Barack Obama már három évvel ezelőtt figyelmeztetett a jelzáloghitel-válság veszélyére, de John McCain csak azt mondta erre, hogy őt meglepné a válság, és a The Wall Street Journalnak adott interjújában a szabályozás ellen foglalt állást. Sarah Palin megvédte John McCaint. „A ragadozó hitelnyújtók voltak a hibásak, azok, akiknek sikerült meggyőzniük az amerikaiakat arról, hogy vegyenek házat 300 ezer dollárért, miközben csak 100 ezer dolláros otthont engedhettek volna meg maguknak” – mondta Palin, s a Wall Street korruptságát hangsúlyozta. Biden szerint McCain nem ismeri a valóságot, ezért ne is lenne képes kiutat találni a gazdasági válságból, Palin pedig azt állította, hogy egy Obama-adminisztráció esetleges adóemelése nem javítana a gazdaság állapotán. A két politikus egyetlen dologban értett egyet: az azonos neműek házasságának elutasításában.
(radio.hu)