Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke rámutatott: ha ma ugyanakkora méretű és teljesítményű két építő cég közül az egyik 250 millió, míg a másik 1,2 milliárd forint bérköltséggel dolgozik, akkor a kisebb bérhez feketemunka és olcsóbb vállalási ár tartozik. A magyar építőipar egyik betegsége a szétaprózottsága: Magyarországon folyamatosan közel 100 ezer építőipari vállalkozás működik, tízszer annyi, mint Ausztriában, vagy Svájcban – mondta Bajnai Gordon. Ez kihat a lánctartozásra is, hiszen a tőkeszegény és kicsi alvállalkozókkal könnyűszerrel "bánnak el" a fővállalkozók. A helyzet úgy is leírható, hogy a rossz vállalkozások kiszorítják a jókat.
Más oldalról ezt a jelenséget úgy jellemezte Földi Tamás, a Magyar Építőipari Szövetség elnöke, hogy a lánctartozás 90 százalékát az építőipari bűnözés gerjeszti. A 3 millió forint tőkével alapított társaságok 120 millióért vállalják a 150 millió forintos munkát, majd az alvállalkozóikat – miután azok elvégezték a feladataikat – válaszút elé állítják: vagy megelégszenek a járandóságuk 80 százalékával, vagy mehetnek a bírósághoz. Mire a bíróság évek múlva dönt, egy fillért sem kap az alvállalkozó, mert a fővállalkozó cég tulajdonosa már a sokadik cégében teszi ugyanezt.
(MTI)
Összeverekedtek a képviselők a parlamentben + videó
