Júniusban még mind a Wifo bécsi gazdaságkutató intézet, mind a Felsőbb Tanulmányok Intézete (Institute für Höhere Studien, IHS) magasabb növekedési ütemből indult ki, akkor 1,4, illetve 1,9 százalékos GDP-gyarapodást jósoltak. Csütörtökön közzétett jelentésükben visszavettek az idei előrejelzésükből is, és mindketten már csak 2 százalék körüli bővüléssel számolnak. A konjunktúra apadásával párhuzamosan növekszik a munkanélküliség, méghozzá 4,2 (Wifo), illetve 4,4 (IHS) százalékra. Mérséklődni fog viszont az infláció.
Az idén még 3,4 százalékos árdrágulás várható, jövőre azonban valószínűleg 2,2–2,3 százalékosra esik vissza az inflációs ráta. Az emelkedő munkanélküliség elsősorban az árutermelést, az építőipart és az idegenforgalmat fogja érinteni. A nettó reáljövedelmek 2009-ben 0,7 százalékkal növekednek majd, a magánfogyasztás 1,–1,3 százalékkal. A két intézet üdvözölte az amerikai bankok megmentésére szánt, 700 milliárd dolláros mentőcsomagot, egyúttal értelmét látnák egy európai alapnak is. Számításaik szerint az amerikai pénzpiaci válság egyelőre még nem hatott ki döntő mértékben a hazai gazdaságra. Az államháztartási deficit az idei 0,6 százalékkal szemben egy százalékra duzzadhat 2009-ben, gátak közé szorítva a 2010-re tervezett adóreform mozgásterét.
(MTI)
Volodimir Zelenszkij változásokat jelentett be
