Bemutatkozott Brüsszelben az Őrség és a Hortobágy

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. is bemutatkozott kedden Brüsszelben, ahol az Európai Régiók Hete rendezvénysorozat keretében most első alkalommal rendezte meg az Európai Bizottság az Európai Turizmus Napját.

MNO
2008. 10. 07. 10:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebből az alkalomból nagyszabású konferenciát szerveztek, amelynek elsődleges célja a turizmus számára elérhető fő uniós források bemutatása, a forrásokat eredményesen felhasználó tagállami projektek ismertetése, valamint a sikeres európai úti célok hálózattá szerveződésének elősegítése, a régiók együttműködésének erősítése, illetve az ezzel kapcsolatos legjobb gyakorlatok bemutatása volt – közölte az MTI-vel Mányai Roland, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkárságának főosztályvezetője, a magyar küldöttség vezetője.

A konferencián az EU képviselői tájékoztatást adtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Területi Együttműködés, az Európai Szociális Alap, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, valamint a Natura 2000 turisztikai célú felhasználásának lehetőségeiről és már megvalósított sikeres projektekről. A program második részében bemutatták a brüsszeli bizottság által két éve meghirdetett Kiváló Európai Úti Célok Díjat. Bemutatkoztak az eddig legsikeresebb két ország, Magyarország és Írország nyertes pályázatának elkészítői is.

A tavalyi magyar nyertes az Őrség volt, mint Magyarország legjobban fejlődő úti célja. Előadásában Márkus Ferenc, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a díj nagyban hozzájárult a térségben a közös gondolkodás és cselekvés fontosságának megértéséhez, elősegítette a turizmusfejlesztési együttműködést. A tavalyi nyertes Őrség mellett az idei nyertes Hortobágy – Magyarország legjobb, élő hagyományokat őrző úti célja – is részt vett a brüsszeli programon. Kocsis Attila a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. képviseletében ismertette a "Hortobágy, a pásztorok földje" című győztes pályaművet.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.