Demonstráció helyett inkább jogi lépésekre készül a Zalabaromfi

A Zalabaromfi cégcsoport dolgozói elállnak szerdára tervezett demonstrációjuktól, helyette jogi lépéseket kívánnak tenni, és a helyzet tisztázása érdekében megkeresik a cégtulajdonost – mondta el az üzemi tanács elnöke kedden.

MNO
2008. 10. 07. 15:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóthné Kiss Terézia közlése szerint hétfőn a CIB Banktól arról kaptak tájékoztatást, hogy a pénzintézetnek továbbra sincs felhatalmazása a dolgozókkal közölni, miért zárolták szeptember elején a zalai cégcsoport számláit. A dolgozók képviselői úgy döntöttek, hogy terveikkel ellentétben szerdán mégsem tartanak demonstrációt a CIB zalaegerszegi fiókja előtt, helyette a helyzet tisztázása érdekében megkeresik cégük tulajdonosát. Jogi lépéseket kívánnak tenni, de ezek részleteiről egyelőre nem döntöttek.

Az üzemi tanács elnöke azt is elmondta: a cégvezetéstől kérdésükre azt a választ kapták, hogy valószínűleg nem tudják átutalni az ezen a héten esedékes munkabéreket. A Zalabaromfi cégcsoport igazgatósága közölte, hogy a jelenlegi helyzetben valóban nem garantálható a bérek kifizetése, de reménykednek abban, hogy október 10-ig változás történhet. A CIB Bankkal a tárgyalásokat tovább folytatják, sőt időközben a zárolt számláikon lévő összeg jelentősen gyarapodott.

Az igazgatóság névtelenséget kérő képviselője azt közölte: a korábban kibocsátott számlák időközben beérkezett ellenértéke miatt jelenleg 670-700 millió forint lehet a bankszámláikon. A zárolást megelőzően mintegy 400 millió forint volt az egyenlegük – tette hozzá a cég képviselője. A Zalabaromfi cégcsoporthoz tartozó két társaság bankszámláit szeptember 1-jén minden előzetes értesítés nélkül zárolta a CIB Bank, amely a cégcsoport korábbi tájékoztatása szerint nem adott magyarázatot erre a lépésére.

A mintegy 700 dolgozó nem kapta meg időben a fizetését, ezért mintegy 150-200 képviselőjük és jó néhány beszállító szeptember közepén először Zalaegerszegen, majd Budapesten tartott demonstrációt. Az alkalmazottak a bankkal történt megállapodásnak köszönhetően akkor még hozzájutottak a bérükhöz, a beszállítók azonban azóta sem kapták meg elmaradt kifizetéseiket, amelyeket képviselőik összességében mintegy egymilliárd forintra becsültek. A múlt hét csütörtökén az E.On áramszolgáltató a kifizetetlen számlák miatt kikapcsolta a Zalabaromfi üzemében az áramot.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.