Dr. Gulyás Gergely: Alkotmányszegésre készülnek

MNO
2008. 10. 08. 7:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dr. Gulyás Gergely: A kormányzati előterjesztés aránytévesztését még jobban szemlélteti a garázdaság már önmagában is aggályos, jelenlegi gumitényállásának módosítási szándéka, amelyre a kormány az erőszakos magatartás fenti meghatározását szintén kiterjesztené, valamint a büntetési tételeket kettőről három, illetve a (3) bekezdésben újonnan kreált minősített esetben öt évre emelné. A gyakorlatban ez olyan, egészséges jogérzékkel rendelkezők számára minden további magyarázat nélkül nyilvánvalóan alkotmányellenesen aránytalan szabályozást eredményezne, hogy ha valaki egy rendezvényen papírgalacsinnal próbálja – a példánál maradva sikertelenül – megdobni a miniszterelnököt, akkor az a garázdaság bűntettének a Btk. 271.§ (3) bekezdés a) és b) pontja szerint is kétszeresen minősülő, minősített esetének kísérletét követné el, amelyért öt (!) évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható.

(Magyar Nemzet, 2008. október 8.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.