Elhunyt Manninger Jenő, az MTA doktora

Rövid, súlyos betegség után, 90 éves korában, október 3-án elhunyt Manninger Jenő nyugalmazott egyetemi tanár, az MTA doktora – közölte a Manninger Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke, Cserháti Péter az MTI-vel szombaton.

MNO
2008. 10. 04. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Manninger Jenő egyetemi tanulmányait 1942-ben Pécsett fejezte be. A helyi kórbonctani klinikán kezdte orvosi működését, majd 1944-ben frontszolgálatra került. 1945-ben hadifogságba esett, szovjet tábori kórházakban dolgozott. Hazatérése után, 1948-ban a budapesti Koltói Anna Kórházban, majd az abból 1956-ban megalakított (2007-ben megszüntetett) Országos Traumatológiai (Baleseti) Intézetben folytatta pályafutását, amelynek haláláig, 60 éven át munkatársa, 1978–1989 között főigazgatója volt.

Számos külföldi ösztöndíj révén ismerkedett meg a nemzetközi kéz- és csípősebészet korszerű módszereivel, amelyeket a hazai gyakorlatba is bevezetett és kutató munkásságával továbbfejlesztett. Ennek nyomán európai hírű kézsebészeti iskola jött létre, megszerveződött a magyar baleseti és kézsebészeti hálózat. 1968-ban ő végezte az első korszerű csípőprotézis-beültetést az országban. 1965-ben kandidátusi, 1980-ban MTA-doktori fokozatot szerzett, az Orvostovábbképző Egyetem traumatológiai tanszékének vezetőjeként szervezte a baleseti sebészek képzését, továbbképzését. Számos hazai és külföldi szakmai társaság vezetője, tagja, majd tiszteletbeli tagja volt.

Munkásságáért Batthyány-Strattmann- és Semmelweis-díjban is részesült, nemzetközi elismerései közül kiemelkedik az Amerikai Kézsebészeti Társaság által adományozott „A kézsebészet úttörője” cím. Nyugdíjba vonulását követően haláláig elsősorban a combnyaktörés gyógyításának kérdéskörével foglalkozott. Az általa kidolgozott műtéti módszert egyre több nyugat-európai intézetben is alkalmazzák, 227 magyar, illetve idegen nyelvű könyv, könyvfejezet, közlemény szerzője, társzerzője volt. A munkásságát összefoglaló monográfiát 2005-ben német, majd 2007-ben angol nyelven is megjelentették.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.