Bush nyitott a globális gazdasági válsággal kapcsolatos nemzetközi csúcstalálkozó ötlete iránt, amelyet korábban a francia elnök javasolt – tájékoztatott Dana Perino szóvivő azután, hogy Bush beszélt Gordon Brown brit és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel, valamint Nicolas Sarkozy francia elnökkel. Az amerikai elnök beszámolt az európai vezetőknek azokról a lépésekről, amelyeket Washington tesz, hangsúlyozva a nemzetközi együttműködés fontosságát.
A vezető ipari országok G7-es csoportjának pénzügyminiszterei a hét végén Washingtonban találkoznak a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank őszi közgyűlésén. A szóvivő úgy fogalmazott, Bush azért egyeztetett az európai vezetőkkel, mert „biztosítani szeretnénk, hogy mindenki ugyanazon az oldalon áll az eredményes találkozó érdekében”. Dana Perino a gazdasági kilátások kapcsán megjegyezte: „a következő negyedév nem ígérkezik valami fényesnek”, az amerikaiak nem fognak sok befektetési lehetőséget keresni.
A szóvivő azt is mondta, hogy Bush elnök megérti az amerikaiakat, akik a gyerekeik taníttatására vagy a nyugdíjas éveikre félretett megtakarításaik sorsa miatt aggódnak, akik a pénzügyi zavarok miatt az utóbbi hetekben félni kezdtek. A Fehér Ház elégedett azzal, ahogy az európai szövetségesek együttműködnek a pénzügyi válság leküzdése érdekében.
(MTI)
Tömeges méhtámadás Franciaországban
