Gyenesei elégedett a turisztikai ágazattal

Az első nyolc havi turisztikai adatok azt mutatják, hogy sikerült tartani a rendszerváltás óta eltelt időszak rekordévének számító, tavalyi vendégforgalmi szintet, a turisztikai ágazat eddig az idén is jól teljesít – mondta Gyenesei István, az ágazatot felügyelő önkormányzati miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón.

MNO
2008. 10. 06. 11:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Központi Statisztikai Hivatal hétfői közlése szerint az idén január-augusztusban a kereskedelmi szálláshelyeken 5,3 millió vendég 14,4 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon. A vendégek száma 2,6 százalékkal nőtt, a vendégéjszakáké viszont kis mértékben csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Gyenesei István szerint a vendégéjszakák számának csökkenése azzal a nemzetközi trenddel magyarázható, hogy a turisták az éves egy, hosszabb szabadság helyett több, rövidebb utazást tesznek.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.