Halálos balesetet okozott az ámokfutó autós

Két ember vesztette életét abban a balesetben, amely csütörtökön este történt a 84-es főúton; az egymással frontálisan összeütköző két autó egyikét egy ámokfutó autós vezette, aki egy Vas megyében okozott baleset helyszínéről megállás nélkül hajtott el, s éppen az őt váró rendőrök elől menekült, amikor Sümeg határában először egy rendőrautónak csapódott, majd a szemből érkező autónak ütközött - közölte a rendőrség az MTI-vel.

MNO
2008. 10. 02. 19:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baleset egyik áldozata maga az ámokfutó, a karambolt okozó 38 éves nemeskeresztúri férfi, a másik áldozat pedig a szemből érkező vétlen autós, egy nyirádi asszony volt, aki szintén a helyszínen vesztette az életét – mondta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Bankó Magdolna, aki arról is beszámolt, hogy a szemtanúk elmondása szerint és a helyszínen rögzített nyomok alapján azt valószínűsítik, a férfi szándékosan tért át az úttest túloldalára. A vétlen autóban utasként helyet foglaló férfi és egy kétéves kisgyermek súlyos sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították – tájékoztatott az ügyeletes.

A karambol közvetlen előzménye az volt, hogy az ámokfutó Sümeget elhagyva belefutott a főút ellenőrző pontjain felállt rendőrökbe, majd a rendőri jelzést és felszólítást figyelmen kívül hagyva próbált továbbhajtani – tette hozzá. A férfire azért vártak a rendőrök, mert az ámokfutó autós csütörtök kora este még Vas megyében egy balesetet okozott, amelynek helyszínéről megállás nélkül hajtott el. Ott személyi sérülés nem történt, de a vasi rendőrök rögtön értesítették a sümegi kollégáikat, miután a menekülő férfi áthajtott Veszprém megyébe, Sümeg irányába a 84-es főúton.

Az autó már Tapolcáig is eljutott, amikor visszafordult, s megint Sümeg felé vette az irányt – számolt be az üldözött férfi mozgásáról az ügyeletes. A 84-es főutat Sümeg és Zalagyömörő között a rendőrség teljes szélességben lezárta, a forgalmat más útvonalra terelte – közölte a sajtóügyeletes, hozzátéve, hogy az útzárt csütörtökön éjfélig már bizonyosan nem oldják fel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.