A négy kisebb cég közül kettő ellen már felszámolási eljárás folyik, de a másik kettő sem folytat valós gazdasági tevékenységet. Ennek ellenére – az eddigi adatok szerint – 2006 decembere és 2008 nyara között 37 személynek állítottak ki hamis munkáltatói igazolást. Volt, akitől ezért pénzt is kértek. Némelyik bank nem fogadta el a papírt, de volt olyan pénzintézet, ahol átment a szűrőn. Így összesen 21 millió forint értékben vásárolhattak műszaki cikket, illetve vettek fel hitelt.
Bérdi Adrienn rendőr törzszászlós, a Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozója elmondta: eddig kilenc gyanúsítottja van a bűncselekmény-sorozatnak, köztük a négy cég vezetői közül hárman. Vélhetően ez a szám többszörösére emelkedik majd.
Gyanúsítottként hallgatják ki azokat is, akik kiállíttatták a hamis papírokat. Köztük vannak olyanok, akik rendesen fizették a kölcsön törlesztését, nekik magánokirat-hamisítás miatt kell felelniük. De voltak olyanok is, akik kezdettől tudták, hogy nem fognak törleszteni – őket csalással is gyanúsítják.
(sonline.hu)
Elutasította az ügyészség Magyar Péter Orbán Viktor ellen tett feljelentését
