Az üzlethelyiség alapos átvizsgálása közben előkerült még 35 darab taktikai bot (vipera), 5 darab boxer, 3 darab elektromos sokkoló, és 1 gázspray. Mivel ezek az eszközök az élet kioltására is alkalmasak, ezért a jogszabály forgalmazásukat, tartásukat részben tiltja, illetve szigorú szabályokhoz köti.
A szellemi tulajdonjogok megsértése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt az eljárást a vámhatóság megindította, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel visszaélés tekintetében az ügyet a lefoglalt eszközökkel együtt átadta a rendőrségnek.
Egy másik ügyben bűnügyi információk alapján a Vám- és Pénzügyőrség járőrei az M1 autópálya egyik pihenőhelyén ellenőriztek egy tehergépkocsit, mely a bemutatott fuvarokmány alapján irodakonténert szállított egy hazai feladótól a németországi címzetthez. Az átvizsgálás során a pénzügyőrök a konténer hátsó burkolata mögötti üregben nagy mennyiségű cigarettát találtak.
A konténer házilag kialakított hátsó falburkolata mögötti rejtekhelyről összesen közel 3000 karton magyar adójegy nélküli, ukrán zárjeggyel ellátott Chesterfield márkájú cigaretta került elő, melynek eredetét, származását, adózott voltát a gépkocsivezető igazolni semmilyen módon nem tudta.
A vámhatóság a mintegy 18 millió forint értékű cigarettát lefoglalta, és a jármű vezetője ellen jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indított.
(Objektív Hírügynökség)
Kiderült, Fenyő Miklós miért lépett meg pár perc után egy koncertfellépéséről
