Húszmillió forint értékű ecstasyt foglaltak le a rendőrök

Összesen 12.500 ecstasy tabletta forgalomba kerülését akadályozta meg az Europol segítségével a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK); a kábítószer értéke mintegy húszmillió forint – közölte a rendőrség pénteken Szekszárdon.

MNO
2008. 10. 03. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először 2008. augusztus 20-án az Európai Unió egy másik országában 10 ezer, majd szeptember 30-án Magyarországon, az M1-es autópályán 2.500 ecstasy tablettát foglaltak le a rendőrök – mondta a sajtótájékoztatón Váradi Csaba, az NNI dél-dunántúli vezetője. A külföldi akciót az NNI és a TMRFK információi alapján az Europol közreműködésével hajtották végre, a kábítószert egy magyar állampolgárnál találták, aki ellen külföldön folytatnak eljárást.

A konkrét helyszínről Váradi Csaba a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást. Azt azonban elmondta: a 2500 tablettát, valamint csekély mennyiségű marihuánát egy 24 éves, Baranya megyei férfi gépkocsijában találták meg elrejtve, s azokat információik szerint Tolna megyében kívánták értékesíteni. „Ez a csoport azonban nem csak Tolna megyét, hanem Baranyát és a fővárost is kiszolgálta volna” – tette hozzá.

A gépkocsi vezetője ellen az NNI kábítószerrel való visszaélés miatt folytat eljárást, az ügyben eddig kilenc embert hallgattak ki, közülük heten gyanúsítottak – közölte az NNI régiós vezetője. Kérdésre válaszolva azt is elmondta: a lefoglalt kábítószer jó minőségű, értéke mintegy 20 millió forint. Nagy tételben egy ecstasy tabletta ára 50 eurocent és 1 euró között van, a diszkókban azonban ezeket 1500 és 2500 forint közti áron értékesítik.

Váradi Csaba szerint annak, hogy az utóbbi időben több a drogfogás, a hatékonyabb együttműködés mellett az is oka, hogy a kábítószer-lefoglalások űrt generálnak a piacon, ahová sokan próbálnak betörni. Az új szereplők azonban óvatlanabbak, mint a korábbi szervezetek, így nagyobb az esély arra, hogy a rendőrség elfogja őket. Molnár Gábor, a TMRFK felderítő osztályának vezetője hozzátette: az országhatár megnyitása óta Tolnában is érzékelhetően megnőtt a kábítószerek mennyisége. „A hírszerző stratégiánk a megelőzésre irányul, ezúttal sikerült megakadályozni, hogy jelentős mennyiségű kábítószer eljusson a fogyasztókhoz” – közölte.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.