Kis Tibor: Most már legalább tudjuk, mit ért azon Robert Fico, hogy valaki "szélsőséges nacionalista, soviniszta és nem európai". Az persze eddig is világos volt, hogy szerinte e jelzők nem Ján Slotára illenek. Még akkor sem, amikor jobbkeze éppen tankokkal menne Budapestnek, vagy azt tanácsolja a magyaroknak, hogy apró lovaikon szép csendben ügessenek vissza Ázsiába. Ez a szlovák kormányfő szerint teljesen rendben van, az ilyen kijelentések még beleférnek az európaiság fogalomkörébe. Az viszont már nem, hogy Csáky Pál az ősi szlovák földön kiejti a száján azt a szót: autonómia. Először is, mert ilyen szó eleve nincs. Másodszor: ha netán mégis létezne, akkor is csak egy szélsőséges soviniszta képes a nyilvánosságban használni. Merthogy – mint Kubis külügyminiszter tegnap világosan kifejtette – a szó "szélsőséges és radikális szenvedélyeket gerjeszt". Nincs itt szemernyi irónia sem, nincs költői túlzás. A szlovákiai magyar párt elnöke ellen tényleg azért indított szinte a teljes szlovák politikai elit hajtóvadászatot, mert pár napja Dunaszerdahelyen Tőkés Lászlóval beszélgetve megemlítették az autonómia kérdését.
(Népszabadság, 2008. október 3.)
Működött a brüsszelita szavazógép
