Völner hozzátette: a megye a haszonbérletre szánt, közel 2000 hektár föld megszerzésére is pályázni fog, erre 200-300 millió forintot szánnak. Az elnök elmondta, az átvevők tájékoztatása szerint az ajánlatokat egy futár Budapestre viszi, ahol közjegyző jelenlétében lesz borítékbontás.
Komárom-Esztergom megye közgyűlése a jobboldali képviselők szavazatával hatalmazta fel az elnököt, hogy 1,5 milliárd forintért a megye vásároljon vagy béreljen földeket a helyi gazdák védelme érdekében Bábolna környékén. Azért döntöttek így, mert véleményük szerint a privatizáció jelenlegi formája, a nagy táblák kialakítása az itt élő gazdálkodók helyett a nagybirtok kialakulásának kedvez. A voksoláskor Komárom-Esztergom megye szocialista képviselői kikapcsolták szavazókészüléküket. A tervek szerint a megvásárolt vagy haszonbérelt földek megművelését helybéli gazdálkodókra bíznák, így megmaradnának a mezőgazdasági munkahelyek.
(MTI)
Borulások, viharos szél, elemi izgalmak a Kékszalagon
